preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload

Kranj

Település ismertető

A szavazás jelenlegi állása:

Eredmény:
1 szavazat

Az Ön véleménye:

Kranj

Szavazatszám: 1

Hivatalos honlap:

Leírás [szerkeszt]

A Száva és a Kokra összefolyásánál fekvő Kranj Szlovénia negyedik legnagyobb városa, Felső-Krajna (Gorenjska) közigazgatási központja. Stratégiai jelentőségű, a két folyó összefolyása által alkotott félszigeten emelkedő sziklaterasz jól védhető fekvése miatt már a késő kőkorszakban lakott település volt. A város később Cernium néven a római védelmi rendszer részét képezte. A VI. században longobárdok foglalták el, majd e század végére továbbvándoroltak Olaszország felé és a helyüket szláv törzsek foglalták el. A város neve a VII. századi okiratikban szerepel először. A XI. századra fontos kereskedelmi és kézműves központtá fejlődött. 1256-ban kapott városjogot, amikor a bajor Andechs grófok birtoka lett. Az 1511-es földrengés Kranjban is jelentős károkat okozott, ezért nem nagyon maradtak fent nagyszámban épületek az ezt megelőző korokból. A földrengés után egy pestisjárvány is sújtotta a várost, így csak a XVIII. század végére érte el régi fényét. Igazán fontossá a város az I. világháború alatti és utáni iparosítás következtében vált.

Szerkeszt Új kártya

Látnivalók

Szt. Cantianus templom

Kranj

Eredmény:

A történelmi belváros főterén, a Glavni trg-en áll az aquileiai mártír Szent Cantianus (San Canziano, Sv. Kancijan) tiszteletére szentelt plébániatemplom. A XV. században épült és Szlovénia egyik első csarnokos elrendezésű temploma. A gótikus harangtorony alatt található főkapun félköríves lunettában az Olajfák hegyét ábrázoló dombormű látható. Kívülről is nagyon szép a templom, de belső szépsége méltán híres. A három hajós belső teret nyolc pillér tagolja. Reliefekkel díszített csillagboltozat fedi mindhárom hajó, valamint a szentélyt. Ljubljanai János mester főműve, angyalok karát felvonultató freskó díszíti a középső hajó mennyezetét. Gazdagon faragott szobordíszek ékesítik az oszlopfőket, a konzolokat és a falfülkéket. Az üvegablakok Stane Kregar alkotásai 1969-ből.

Rózsafüzér Madonnája templom

Kranj

Eredmény:

A Glavni trg főtértől a Trubarjev térre vezető Cankarjeva utcán sétálva majdnem félúton jobbra található ez a 1518-ban épült templom, melyet 1892-ben neogótikus stílusban újítottak fel. A templombelsőt M. Bradaška festményei díszítik.

Szt. Fábián, Szt. Sebestyén és Szt. Rókus templom

Kranj

Eredmény:

A Trubarjev trg-en, szinte a két folyó összefolyásánál magasodó sziklaterasz legvégén a vár legmagasabb részén található ez az ortodox templom. A négyszögletű alaprajzó hajóval, keskeny szentéllyel, és erősen bordázott boltozattal rendelkező templom 1478-ban épült. A templom legszebb éke J. M. Kremser-Schmidt mester festménye, mely a templom három védőszentjét ábrázolja, amint megvédik a várost a pestistől.