Szlovákia
Legfrissebb kártyák
Betlanovcei autóskemping
Betlenfalva (Betlanovce)

A Szlovák Paradicsom mellett fekvő egyébként teljesen jelentéktelen falucska északnyugati csücskében, a főutcáról nyíló kurta bekötőút végén fekszik az autóskemping. A hagyományos sátrazáson túl van itt egy emeletes kőépület is, ahol kevéssé nomád körülmények között nyerhetünk szállást.
A sok tekintetben a szocialista múltat idéző alvóhely nem túlságosan színvonalas, de tiszta, relatíve sok szolgáltatást nyújt (felszerelet közös főzőkonyha, ingyenes billiárd, olcsó büfé). A szoba tágas, puritán; saját kis fürdőszobával rendelkezik, ahol a zuhanyzóban időnként viszont csak langyos víz folyik. A különben kedves és segítőkész recepcióslányok angol nyelvtudása sekélyes, de azért használható.
A végén a fő pozitívum: egy éjszaka egy személyre mindenestül csupán hét euró, igaz, ebben reggeli nincs, ezért a néhány száz méterre fekvő falusi vegyesboltba kell kifáradnunk.
Koliba Biely Potok
Podlesok

Palcmanhuta víztározó - Palcmanská Maša
Imrikfalva (Dedinky)

A Palcmanhuta víztározót (Palcmanská Maša) 1953-ban hozták létre a Hnilec folyó felduzzasztásával. A mesterséges tó vízfelülete 85 hektár, a partján szabadstrandok várják a fürdőzőket, de kedvelt horgásztó is.
Vlkolinec világörökség falu
Vlkolinec

Legjobb kártyák
Chata pod Rysmi (2250m) - Rysy menedékház
Csorba-tó (Štrbské Pleso)

Betlanovcei autóskemping
Betlenfalva (Betlanovce)

A Szlovák Paradicsom mellett fekvő egyébként teljesen jelentéktelen falucska északnyugati csücskében, a főutcáról nyíló kurta bekötőút végén fekszik az autóskemping. A hagyományos sátrazáson túl van itt egy emeletes kőépület is, ahol kevéssé nomád körülmények között nyerhetünk szállást.
A sok tekintetben a szocialista múltat idéző alvóhely nem túlságosan színvonalas, de tiszta, relatíve sok szolgáltatást nyújt (felszerelet közös főzőkonyha, ingyenes billiárd, olcsó büfé). A szoba tágas, puritán; saját kis fürdőszobával rendelkezik, ahol a zuhanyzóban időnként viszont csak langyos víz folyik. A különben kedves és segítőkész recepcióslányok angol nyelvtudása sekélyes, de azért használható.
A végén a fő pozitívum: egy éjszaka egy személyre mindenestül csupán hét euró, igaz, ebben reggeli nincs, ezért a néhány száz méterre fekvő falusi vegyesboltba kell kifáradnunk.
Krasznahorka vára
Krasznahorkaváralja (Krásnohorské Podhradie)

Magyarországon járva ritkán találunk az ausztriaihoz és csehországihoz hasonlóan remekül berendezett várakat és kastélyokat, általában meg kell elégednünk üres termekkel, szegényes tárlókkal – már ha épp nem egyenesen romokkal. Épp ezért üdítő a felvidéken történelmi túrákat ejteni, ahol olyan (ráadásul magyar) gyöngyszemeket láthatunk, mint a betléri kastély, Árva vára, vagy éppen a Rozsnyótól nem messze álló Krasznahorka vára. Utóbbi a XIV. század elején épült, nagyszerű állapotban fennmaradt erősség, amely az Andrássyak tulajdonában állt a háború végéig.
A hegycsúcson ülő épületegyüttest messziről ki lehet szúrni, bár ennek ellenére némi keresgélésbe kerül, míg az utcák labirintusán át eljutunk a várhegy tövében lévő parkolóig (parkolójegy 2,5 Euró). Innen némi meredek kaptatón felküzdve magunkat jutunk el a várkapuig, ahonnét jó kilátás nyílik a környékre. Megváltva a 4,35 eurós belépőjegyet várni kell a magyar nyelvű csoport indításáig, bár ezt csak akkor indítják, ha kellő számú magyar vendég adódik (ami nyáron egyébként nagy eséllyel összejön). Bennünket egy rokonszenves felvidéki magyar fiú vezetett körbe.
A mintegy órás túra során a többé-kevésbé szokásos látványosságokat láthatjuk: fegyvereket, páncélokat, festményeket, kriptát, kápolnát (benne múmiával), urasági holmikat, különféle használati eszközöket, de igen gazdag választékban, jó elrendezésben, és nem utolsó sorban érdekes, de mégsem unalmasan aprólékos magyarázattal. Nekem különösen tetszett a régi konyha a szennyvízlefolyóval, a Lánchídhoz az uradalom öntödéjében öntött egyik hídelem, vagy az emléktábla a bástyáról levetett anabaptista lelkész mártíromságáról.
Krasznahorkát Délkelet-Szlovákiában járva mindenképpen ajánlom megtekintésre.
Hernád áttörés - Prielom Hornádu
Csingó (Čingov)

A Szlovák Paradicsom Nemzeti Park (Správy Národneho Parku Slovenský Raj) északi határában található a Szlovák Paradicsom leghíresebb és talán leglátogatottabb természeti látnivalója a Hernád áttörés (Prielom Hornádu). A Hernád Káposztafalvától (Hrabušice) délre lép be a hegyek közé, ahonnan egy 16km hosszú, kanyonszerű völgyben tör át a hegyeken, hatalmas meredek sziklafalak között egészen Szepessümegig (Smižany). Vagy Csingóból (Čingov) vagy Podlesokból indulva érdemes a kék jelzésen végigjárni a folyóvölgyet, az előbbi esetben a folyó folyásával szemben járhatjuk végig, az utóbbi esetben, értelemszerűen, a folyó folyásával megegyező irányban. A nemzeti parkba történő belépéskor néhány Eurót kell fizetnünk. A turistaút kétirányú, azonban a láncos, tálcás szakaszokon gyakran csak egy ember fér el, ezért meg kell várnunk, hogy a szembejövők átjöjjenek, így nagyobb turistaforgalom esetén kisebb-nagyobb torlódások kialakulhatnak. Az áttörésen való áthaladást számos függőhíd (némelyik kimondottan reprezentatív), létrák, mászóvasak, meredek sziklafalak oldalába épített tálcák, láncok, fapallók segítik. Elméletileg tériszonyosoknak, szédülősöknek az útvonal nem ajánlott, azonban véleményem szerint kisebb tériszonnyal rendelkezők bátran vállalkozhatnak a túrára, mivel igazán nagy, kitett magasságok nincsenek, leginkább csak max. 2-6m-es mélységek. Kisebb gyerekeknek az útikönyvek beülőt szoktak javasolni, szerintem nem szükséges, de természetesen aki így érzi biztonságban gyermekét nem akarom lebeszélni róla. Amennyiben az áttörésen való áthaladás után visszaszeretnénk jutni a kiindulási ponthoz érdemes kék turistaúttal párhuzamos sárga turistaúton visszamenni. A sárga turistaút a kanyonszerű völgy északi gerince mentén halad végig némely helyen például a Tamásfalvi-kilátó sziklapárkányáról nagyon szép kilátás tárul a Hernád áttörés kanyonvölgyére és a környező hegyekre.
A Hernád folyó elődje a fiatal neogénkor végén 150 méterrel feljebb folyt a mai Hernád medence sík medrében. A fiatal neogénkor és a negyedkor fordulójában a Szlovák paradicsom területe emelkedni kezdett, míg a Hernádmedence süllyedt. A Hernád bele kezdte vésni magát a mederbe, és így keletkezett a Hernád és a mellékfolyóinak a meredek kanyonszerű sziklavölgye, vízesésekkel, zúgókkal, meredek sziklafalakkal. A befagyott Hernád-áttörésen először 1906 februárjában keltek át. Még ebben az évben júliusban B. és L. Hajtsch egy egyszerű tutajon tették meg az utat a Hernádon Káposztafalvától Szepessümegig. A Hernád-áttörés nem volt egész hosszában járható, csak 1960-ban kezdték meg a kötél padok kiépítését és 1974-ben fejeződött be.