A falu központjában találjuk a parajdi sóbánya bejáratát. A nagyközönség számára megnyitott bányarészleg egyértelműen a gyógyítást és a gyógyturizmust szolgálja, hétfőtől szombatig a beutalóval rendelkező, kezelésre járók használhatják a barlangot. Vasárnap a turisták napja. A bejárattól, 1250m hosszú tárón autóbusszal juthatunk le a felszín alatt 120m-re fekvő hatalmas termekig. A buszokat igazán lecserélhetnék elektromos buszokra vagy elektromos kisvasútra. Nem túl szerencsés, hogy pont a szegény gyógyulni vágyó tüdőbetegeknek kell a kúra előtt és után a szmogos tárnában le- illetve feljönniük. A helyiek elmondása szerint pár évvel ezelőtt még rosszabb volt a helyzet mint most, mert most legalább csuklós Volvo buszok járnak a régi kiöregedett füstokádók helyett. A levezető alagútban épphogy elfér a busz. A szpeleo- és klimatoterápiás kezelésre alkalmas bányatermekben egy idény folyamán 300 ezer személy is megfordul. Lent kis múzeum és ökumenikus kápolna várja a látogatókat, valamint a hatalmas termekben ping-pong asztalok, különböző fa gyerekjátékok, csúszdák, hinták, ugróvárak, só homokozó, kávézó segíti minél élvezetesebben eltölteni a kúrán lévőknek a lent töltött napi 3-4 órás kúraidőt. Már a rómaiak bányásztak itt sót, utánuk az avarok és a bolgárok következtek. Az átvonuló vándornépek (gótok, hunok, gepidák) idején szünetelt a só kitermelés. A honfoglaló magyarok kémei már előre jelentették Töhötömnek, hogy Erdélyben sót "ásnak”. I. Szent István király sószállító hajói rendszeresen közlekedtek a Maroson. A legelső írásos utalás a parajdi sóbányáról III. András magyar király 1291-ben írt oklevelében található. A székelyeknek szabad sóbányászati és kereskedelmi joguk volt. Ezt a magyar királyok és erdélyi fejedelmek rendre elvették majd visszaadták a történelem viharainak megfelelően. A parajdi sóbánya tulajdonjogáért, már 1567-ben versengtek Parajd és Sófalva. A földalatti sóbányászat 1762-ben kezdődött a József-bányában, 1765-ben még folytatták a felszíni fejtést is. Módszeres bányászatról 1787-tõl beszélhetünk. 1864-ben a József-bánya mellett egy új bányát nyitottak, a Párhuzamos-bányát, amely ma az egyik legnagyobb ismert mesterséges földalatti üreg Erdélyben, 96m magas, 40m széles és 100m hosszú. Az erdélyi és a máramarosi sóbányák középkori eredetű művelési technikáját, a román államigazgatás újjászervezte. 1945-ben bevezették a robbantásos sókitermelést, aminek következtében a nagy hagyománnyal rendelkező magyar sóbányászat végleg történelmi emlékké vált. 1947- 49-ben nyitották meg a Dózsa György-bányát. A lovasfelvonót elöbb a keskenyvágányú vasút, majd a 70-es évektől, teherkocsik és dömperek váltották fel. 1978-ban, a régi bányák alatt 40m-re új bányaszinteket nyitnak, ezekben 1980-ban indul meg a kitermelés. Jelenleg a felszíntől számítva 320m mélyen folyik a legalsó szint termelése. 1991-ben kezdődött meg a legújabb bányarész a Telegdy-bánya megnyitása. A parajdi sótelep Európa egyik legnagyobb sótartaléka, a sótömzs 1,2 km x 1,4 km átmérőjű, enyhén ellipszis alakú és 2700m mélységbe gyökerezik. A földalatti gyógykezelés az 1960-as években kezdődött, ekkor a Dózsa György bányarészlegben. 1980-tól az „50”-es szinten rendezték be a kezelési és látogatási részleget, a felszíntől számítva 120m mélyen

Parajd és környékének nagyon sok a turisztikai látnivalói.
Érdemes itt eltölteni 5-8 napot is. Részletes leirások találhatóak a látványosságokról, szálláslehetőságekről és egyéb turisztikailag fontos dolgokról a fenti Sóvidéki Vendéglátók Egyesülete honlapján.