preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload

Körösfő (Izvoru Crişului)

Település ismertető

A szavazás jelenlegi állása:

Eredmény:
12 szavazat

Az Ön véleménye:

Körösfő (Izvoru Crişului)

Szavazatszám: 12

Hivatalos honlap:

Leírás [szerkeszt]

Körösfő (Izvoru Crişului, németül Krieschwej) Kolozs megyében az 1-es főút mentén, a Sebes-Körös forrásánál fekszik, innen kapta nevét is. 1276-ban Crisfeu néven említik először. Főként magyar lakta település.

Szerkeszt Új kártya

Látnivalók

Erődtemplom

Körösfő (Izvoru Crişului)

Eredmény:

Az 1-es főútról is jól láthatóan, a Körösfő község fölé magasodó dombtetején található ez a nagyon szép középkori erődtemplom. Az eredetileg római katolikus templom a váradi püspökség kalotai főesperességéhez majd az erdélyi püspökség kolozsi főesperességéhez tartozott. A templom feltehetőleg a XV.-XVI. században épülhetett. A reformáció Körösfőt is elérte, így a templomot 1601-ben már református egyházként említik a források. A középkori templom a XVII. századi török-tatár dúlások során megsemmisült, az 1690-es években építették újjá, a korabeli építkezési szokásoknak megfelelően nyugat-keleti tájolású, keleti oldalon elhelyezkedő szentéllyel, karcsú négy fiatornyos templomtoronnyal. Az 1754-es egyházi összeírás szerint a „hegyen lévő kőtemplomot” kőkerítés övezte. A Kalotaszeget és Kolozs megyét érintőn nagy 1763. június 23-i földrengés és szélvihar a körösfői templomot is súlyosan megrongálta. Az 1764-es renováláskor épült a templomtorony alatti oszlopos előtér. A templom az 1833-34-es bővítéskor nyerte el mai alakját. Ekkor falaztak be a templom cintermének déli kőkerítésébe a két – feltehetőleg - római sírkövet.
Gyalui Asztalos János festette a régi templom virágdíszes reneszánsz mennyezetét 1687 körül. Ezt a mennyezetet 1764-ben lebontották, belőle sajnos csak néhány karzatdeszka maradt meg. A jelenlegi festett kazettás mennyezet 225 kazettából áll, amelyből 135 táblát Asztalos Umling Lőrinc szász mester festett 1764-ben, a többi 90 tábla 1834-ban készült. A nyugati karzat (legénykarzat) szintén Umling Lőrinc munkája, mellvédjén 5 tábla és a karzat alján 4 kisebb tábla a régi mennyezetből való kazettadeszka. A keleti karzat 9 tábláját is Umling készítette. Erdély-szerte gyűjtöttek adományokat sz 1833-34-es bővítésre és renoválásra. Ekkor készült a keleti oldalon az Umlingot utánzó 90 mennyezeti kazetta. Az asztalos- és festőmunkát Varga László kolozsvári mester végezte. A szószékkoronát Olasztelki Sólyom Ignác mester munkája, akit Magyargyerőmonostorra küldtek az ottani szószékkorona tanulmányozására, mivel a körösfőiek az Umling-féle formában szerették volna megőrizni a templom belső díszítését. Az orgona a nagyváradi Kolonics (Kolots) István mester munkája 1841-ből. A templom nagyobb harangját 1788-ban, a kisebbet 1858-ban öntötték. A kisebb harangot az első világháború idején elvitték ugyan, de azt a hívek 1922-ben új haranggal pótolták. Érdekes emlék még az ún. „Rákóczi szőnyeg”, amely a történészek szerint Erdélyben készített gördesz csomózású török imaszőnyeg. A hagyomány szerint, 1660. május 22-én II. Rákóczi György fejedelem a vesztes szászfenesi csata után sebesülten Várad felé menekülve, Körösfőn megpihent, ahol Korpos György helybeli lakos látta el a fejedelmet. Rákóczi jóságáért egy török szőnyeggel ajándékozta meg, amelyet aztán utódai a református egyháznak adományoztak. Ezt bizonyítja a szőnyeg felirata is: „Körösföi curátor Korpos István ajándéka 1754, az Úr asztalára feleségével Bálint Katával.”

Vasvári Pál emlékmű

Körösfő (Izvoru Crişului)

Eredmény:
Vasvári Pál emlékművét, mely egy bronz plakett egy kopjafa a református templom mellett 1995-ben avatták fel. Vasvári Pál történész és filozófus, a márciusi ifjak egyik vezéralakja, a szabadságharc alatt szabadcsapatot verbuvált, és vezette azokat, azonban katonaként nem volt ügyes. Őrnagyként Erdélyben harcolt, 1849. július 5-én a gyalui havason a Fîntinel-fennsíkon az Avram Iancu vezette román csapatok megölték hősi halált halt.

 

Szállás

Körös Vendégház

Körösfő (Izvoru Crişului)

Eredmény:

A Körös Vendégház Körösfőn a főút mentén található, de a forgalomtól elzárt, csendes helyen, ahol csak a fák susogása, a madarak éneke, a Sebes Körös csobogása és reggelenként ,délutánonként a kézimunkában gazdag körösfői templom hívogató harangja töri meg a csendet.
E szép, természetközeli Vendégházunkban nagyon sok szeretettel várunk minden pihenni vágyó turistát, legyen szó több napos itt tartózkodásról vagy csak átutazásról.

Szobáink  2 db 3 ágyas szoba ,(1 szoba, 1 franciaágy és 1drb .1 személyes ágy, valamint  egy, 3 ágyas szoba.) valamint  egy apartman ( konyha +egy db.1 személyes  ágy , hálószoba - franciaággyal +egy db 1 személyes ágy és fürdőszoba sarokkáddal, wc-vel.)
Gyerekeknek 6 éves korig ingyenes.Előre bejelentve nagyobb csoportok étkeztetést is vállaljuk! 

A vendégek iránti szeretettel és tisztelettel : Péntek Károly és Erzsébet