A főteret meghatározó, valószínűleg minden diák által jól ismert szoborcsoport már csak a közelmúlt politikai hullámai miatt is fontos és meghatározó.

A Fadrusz János által megmintázott monumentális emlékművet 1902-ben leplezték le (bár már 1896-ban nagydíjat nyert a párizsi világkiállításon), és már kezdettől fogva kiemelt jelentősége lett a helyiek, és talán mondhatjuk, hogy minden magyar számára. Nem csoda, hogy a március 15-i helyi magyar ünnepségnek is egyik helyszíne mindmáig.

Az alakok monumentalitását részben valóságosnál jóval nagyobb mértük, részben a tekintélyes talapzat, részben a heroikus póz biztosítja: a király mintegy seregei felett szemlét tartva, győztesen ül lován, négy hű embere (a későbbi hagyomány konkrétan meg is nevezi őket: Magyar Balázs, Kinizsi Pál, Szapolyai János, Báthori István) tekint fel rá zsákmányolt győzelmi lobogókkal.

Az egész beállítás a magyar történelem legdicsőbb pillanataira utal, nem csoda, hogy az együttes szálka volt a román politikusok szemében. Először a magyar címert távolították el róla (ennek helyét a kőtalapzaton még felfedezhetjük), majd a felirattal manipuláltak (egy román történésztől vett idézet került oda a '30-as években, amely szerint Mátyás csak "saját véreit", a moldovai románokat nem tudta legyőzni). A Funar-évek alatt aztán ásatásokkal túrták fel a hely környékét, amelyek azonban mára már eltűntek, és a magyarországi kormány támogatásából szépen fel lett újítva az emlékmű.

A Főtérről a Mátyás király utcán haladva az utca végén pont a nagy uralkodó szülőházába ütközünk. A szép fehér gótikus épület - amely egyben Kolozsvár legrégebbi lakóháza - tulajdonképpen három ház összeépítése, ebből a középső egység a voltaképpeni szülőház.

Akkoriban Méhfi Jakabnak, egy jómódú polgárnak a tulajdona volt, akinél gyakorta vendégeskedett Szilágyi Erzsébet - egy ilyen vendégeskedés alkalmával született aztán a neves utód. Aki aztán királlyá emelkedve a háznak örök időkre adómentességet adományozott (gondolom, ez mára már nem igaz). Emiatt igen megnőtt az épület értéke, alighanem ennek köszönhető, hogy többé-kevésbé korabeli állapotában fennmaradt. Később aztán volt börtön, katonai kórház, könyvtár, ma pedig valamiféle képzőművészeti intézmény.

Bemenni nem érdemes, kívülről mutatós. A bejárat mellett kétfelől egy-egy emléktábla hirdeti jelentőségét: egy 1888-ból származó magyar nyelvű, és egy Funar-időkből származó román nyelvű. Ez utóbbi történetisége - mondjuk így - finoman szólva kérdéses.

A Mátyás-szülőháztól néhány lépésnyira nyugatra nyújtózik egy barátságos - bár balkániasan elhanyagolt - terecske, Óvár városrész egykori főtere. Ennek közepén emelkedik a 10 méter magas Karolina-oszlop, amely a város legrégebbi világi emlékműve (eredetileg a Főtéren állt, a XIX. század végén került jelenlegi helyére). I. Ferenc király és neje, Karolina Auguszta látogatása emlékére emelték, amelyet a napóleoni háborúk utáni zűrzavar megnyugtatása végett tettek Kolozsvárra. Oldalain is ez az esemény jelenik meg domborművek alakjában: a keleti oldalon az uralkodópár bevonulása a városba, a nyugatin pedig a császárné a kórház kapujában térdre ereszkedő szegény asszonynak nyújt alamizsnát (ez utóbbin érdekes anakronizmus az ábrázolt közvilágítási olajlámpa).

A Szamos és a Nádas találkozásánál, a 60 méterre a város fölé emelkedő Kőmál domb tetején van a város citadellája. A magaslat természetesen adódott a várost ellenőrizni kívánó katonaság számára, így rendezkedtek itt be a kurucok, majd a Habsburgok emeltek itt igazi erődítményt a XVIII. század elején. Ebből az eredeti épületből még fennmaradt két emeletes kaputorony. A '60-as évekig kaszárnya és börtön volt, ma a szocialista időkből való, hajó alakú Transilvania "luxushotel" található itt (ennek eredeti neve Belvedere volt, ezt azonban a román hatóságok rossz hangzása miatt - a Belvederében írták alá az Erdélyt Magyarországhoz visszacsatoló II. bécsi döntést - lecserélték a mostanira).

Érdemes felkaptatni a Gellérthegy nagyságú dombra, jó kilátás nyílik innen a városra.