Borszék (Borsec)
Település ismertető
A szavazás jelenlegi állása:
Borszék (Borsec)
Szavazatszám: 34
Hivatalos honlap: www.primaria-borsec.ro
Leírás [szerkeszt]
A Hargita megyében található Borszék (románul Borsec, németül Bad Borseck) Erdély egyik leghíresebb fürdő- és üdülővárosa. Több mint 30 bővizű borvízforrása van, forrásvizeinek gyógyító hatása már a XVI. századtól ismert. 1725-ben épült a fürdőháza, 1770-től palackozták a borvizét. XVIII. századtól az arisztokrácia kedvelt üdülőhelye volt, és nem csak Magyarországról, hanem Európa számos tájáról érkeztek ide a gyógyulni, felüdülni vágyók. A nyaralók tették ki nagyrészt a falu lakosságát. A XIX. század végéig nem is volt önálló közigazgatási egység, Gyergyóditróhoz tartozott. A századfordulón és a két világháború között az arisztokrácia csodás favázas villákat, nyaralókat építetett, pezsgett itt az élet. A II. világháború után a kommunista vezetés a fürdőépületet és a csodás villákat államosította, és a szegényebb néprétegek nyaraltatására használták, az épületeket lassan lelakták. 1968-ban városi rangot kapott. A Rendszerváltás után a lelakott és kifosztott romos épületeket visszaadták korábbi tulajdonosaiknak, azonban többségüknek nincs pénzük a felújításokra, és eladni sem nagyon tudják, mert a borvízpalackozó üzem hozamának növelése érdekében a fürdőt bezárták, ezáltal a város turisztikai látogatottsága szinte teljesen megszűnt. Lehangoló beszakadt tetőkkel, leszakadt erkélyekkel, omladozó falakkal, kifosztva látni az egykori csodás villákat. Az egykoron Karlovy Vary-val, Badennel, Tátrafüreddel egyenrangú fürdőhely ma már csak árnyéka önmagának.
Látnivalók
Villák
Borszék (Borsec)

Az arisztokrácia által nagyon kedvelt Borszék üdülőhelyen a századfordulón és a két világháború között gomba módra emelkedtek a szebbnél szebb favázas villák és nyaralók. A II. világháború után a kommunista vezetés a csodás villákat államosította, és a szegényebb néprétegek nyaraltatására használták, az épületeket lassan lelakták. A Rendszerváltás után a lelakott és kifosztott romos épületeket visszaadták korábbi tulajdonosaiknak, azonban többségüknek nincs pénzük a felújításokra, és eladni sem nagyon tudják, mivel a fürdő bezárásával megszűnt az egykoron oly nyüzsgő nyaralói élet. A villák beomlott tetőkkel, leszakadt erkélyekkel, betört üvegekkel, omladozó falakkal, kifosztva emlékeztetnek az egykori fényes fürdőéletre, és egyre reménytelenebbül várják feltámadásukat.
Étel-ital
Faló étterem
Borszék (Borsec)

Borszék fürdőtelep parkolójánál található ez a étterem, mely inkább egy büfére hasonlít, viszont rendes ételeket lehet kapni, nem túl széles a választékban, de az ételek ízletesek, az árak kedvezőek, azonban az adagok lehetnének nagyobbak is. A fedett teraszán a fapados asztaloknál kellemesen élvezhetjük az ételeket miközben csodálkozhatunk a turisták igen csekély létszámán. A kiszolgálás szívélyes, és érdekes színfoltja a helynek a kiszolgáló, igazi tűzrőlpattant, székely menyecske.
Borszéki ásványvíz
Borszék (Borsec)

Egyéb
Borvíz források
Borszék (Borsec)

Borszék fürdőtelepén az egykori pompás, századelei villák között még számos forrást találunk, melyek fölé a századelőn kisebb-nagyobb csodás fa pavilonokat építettek. Az 14 megszámozott forrásnak mind-mind külön neve van (pl.: László forrás, Boldizsár forrás stb.) és az összetételük, így az ízük és a gyógyhatásuk is más és más. A leghíresebb a 10-es Kossuth forrás. Az első két forrás vizét palackozza az üzem. Érdemes végigsétálni az egykoron nyüzsgő üdülőváros manapság szinte kietlen sétányain egyik forrástól a másikig, valamennyit kis kortyokban megkóstolgatva.
Természet
Medvebarlang
Borszék (Borsec)

