A bánffyhunyadi gótikus református templom a városkán átvezető 1-es út mellett fekszik, könnyű megtalálni. Eredetileg a XIII. században épült, a török támadások miatt megerősítették. A reformáció idején veszik át az újhitűek, azóta némi unitárius kitérővel a kálvinisták használatában van, a helyi magyar közösség szellemi-vallási központja. Az épület általában zárva, de ha van rá módunk, próbálkozzunk meg a bejutással - a fehérre meszelt, egyhangú református templomok többségétől eltérően itt ugyanis több érdekes látnivaló van, a lelkész felesége szívesen tart ismetetőt róluk.

Az első mindját az Erdélyszerte elterjedt többszáz éves kazettás mennyezet, amely mindenféle figurális és ornamentális díszítőelemet jelenít meg. Lentről a viszonylag kis ábrák áttekintése eléggé nehézkes, de sokkal nagyobb kihívás ezeknek a szimbólumoknak a megfelelő értelmezése (ezzel itt most nem is kísérlezek).

A kőből faragott szószék nem eredeti tartozék, hanem a XX. században egy környékbeli árpád-kori templomocska ledózerolása után mentették át a helyiek a románoktól megvásárolva. A szószék mellett fekete márványtáblát találhatunk a falon Ravasz László püspök, a reformátusok Mindszentyje emlékére, aki Bánffyhunyad szülöttje, és lelkészi szolgálatát is itt kezdte egykoron.

A szentély szószékhez közeli falán üvegvitrinben egy nagyméretű koszorút őriznek, aminek érdekes a története. Kossuth halála után a budapesti temetésre Bánffyhunyadról is készült delegáció, azonban császári rendeletre leállt a vonatközlekedés, így a küldöttség nem tudott a koszorúval úti céljához jutni. Erre a lelkész helyben rendezte meg Kossuth "temetését", amelyre az egész környékről nagy tömeg gyűlt egybe. Ennek mementója a füzér.

A kalotaszegi templomokra általában is jellemző módon itt is nagy bőségében találunk a falakra-padokra aggatva hímzett szőtteseket. Az általában piros (olykor kék) hímzések hagyományos mintázatokat követnek, általában bibliai vagy más jámbor idézetekkel vannak ellátva. Mivel a templom újabb és újabb adományokkal gazdagodik, a régieket pedig érthető okból nem távolítják el, már igen gazdagon díszítik az épületbelsőt: az úrasztalát például kicsit bizarr módon sok rétegben lepik el a terítők. Érdekesség, hogy helyi szokás szerint nem kizárólag nők, hanem férfiak is foglalatoskodnak ilyen hímzésekkel.

A mennyezetről lógó fakandelláberek helyi mester alkotásai, a díszítmények a temető fejfáiról kölcsönözött motívumok. A hímzéshez hasonlóan egyébként a fafaragás sem csak egy nem kedvelt hobbija: híres női faragók is tevékenykednek.