Olaszország
Legfrissebb kártyák
Szt. Antal bazilika
Padova (Pádua)

Kék barlang – La Grotta Azzurra – Blue Grotto
Anacapri

Capri szigetének északnyugati partjánál található a híres Kék barlang a La Grotta Azzurra vagy más néven Blue Grotto, mely onnan kapta a nevét, hogy a nagy részben vízalatti bejáratán, a tenger miatt, valószínűtlenül kék fény szűrődik be. Már a római korban ismereték a barlangot, Tiberius császár nymphaeumot építetett benne saját tiszteletére. Később a barlangról elfeledkeztek, mivel a helyi halászok úgy tartották rossz szellemek lakoznak benne. 1826-ban August Kopisch német festő és társa Ernst Fries fedezték fel újból és azóta kedvelt turista látványosság. A barlanghoz vagy a szárazföldön keresztül, vagy a Capri kikötőjéből induló kisebb motoros hajókkal juthatunk el. Utóbbit elég borsos áron, cserébe viszont a tengerről végig nézhetjük Capri szigetének északi partvonalát. A tengerpartról és a motoros hajókról is a barlangba a szűk, kb. 1m magas, a hullámok által rendre beterített bejáratán, csak kisebb 4-5 fős csónakokkal lehet bejutni, újabb borsos összegért :(. Kicsit szelesebb, hullámosabb időben elég nehézkes a bejutás, a kis csónakok éppen hogy csak beférnek a barlang bejáratán, akkor is csak a hullámvölgyben. Elég hosszúra nyúlhat a várakozási idő, főleg a tengeren hánykolódó kis hajókban lehet ez kellemetlenebb a gyengébb gyomrúak számára. Maga a barlang nem túl nagy 60m hosszú és 25m széles, és egyedüli érdekessége csak a valóban nagyon szép, és valószínűtlenül kék színű fény mely beárad a tengervízen keresztül. A barlangban alig pár percet töltenek csak a csónakok, így hosszas gyönyörködésre nem nagyon van mód. Valóban csodálatos látvány, azonban elég boros összegért, pofátlanul rövid ideig. Egyszer az életben érdemes megnézni, ha arra járunk, de másodszorra már könnyen lemond róla az ember.
Finestra su Roma
Róma

Rómában, még viszonylag belsőnek mondható helyen – a Lateráni bazilika közelében, de még a Colosseumhoz is viszonylag közel – egy nagy jó kis apartman várja a várost felfedezni igyekvőket. Ez tulajdonképpen egy régi, nagy belmagasságú polgári lakás, több szobával: van három nagyobb 3-3 ággyal (összecsukható pótágy is van), valamint egy kisebb, de szintén tágas franciaágyas szoba; emellett két fürdőszoba (WC-vel egyben) és egy konyha minden felszereléssel. A tulajdonos egy szőke, angolul beszélő, segítőkész hölgy, aki mindenféle gyakorlati probléma esetén áll rendelkezésre – értünk például küldött egy kisbuszt a reptérre, aminek igen jó hasznát vettünk éjfélkor. A lakás berendezése rendkívül igényes, tiszta (a törülközőgarnitúrát minden nap cserélik), talán csak az Internet hiányzik. Elvileg Bed and Breakfast kategória, tehát reggeli is jár: ezt egy néhány sarokra fekvő bárban kapjuk, de elég szűkös: egy egy szendvics vagy sütemény illetve valamilyen ital.
Egy kétágyas szobát szezontól függően 70-80 euróért kaphatunk, bár amikor én laktam ott, akkor az egész apartmant kibéreltük; alkudni is lehet. A megközelítés nagyon jó, a Termini vasútállomástól csak egy metrómegálló kifelé (Re di Roma), a ház szinte a metró feljárójánál van. A közelben szupermarket, hagyományos kis olasz étterem – az egyetlen hátrány, hogy a jobbára utcára néző szobák nyitott ablaknál elég zajosak.
Ristorante Aquila d'Abruzzo
Róma

Az egészen hétköznapi, de talán épp emiatt érdekes olasz pizzéria-étterem nem arra való, hogy puccos rendezvényeket tartsunk vagy randevún próbáljunk meg elbűvölni vele valakit. Itt enni kell: gyors, tartalmas, olcsó hétköznapi ebédet vagy vacsorát. Jó dolog, hogy ilyen hagyományos étkezőhelyek még viszonylag nagy számban megmaradtak legalább Itáliában, és nem kényszerül az ember állandóan gyorséttermekbe.
A belső puritán, nem túldíszített, de mégis otthonos, a kiszolgálást igazi öregfiús pincérek végzik látható rutinnal és némileg nagy hanggal, de ez minden olasz sajátja (csak az egyikük tud angolul). A kínálat tipikus: pizzák és tészták; természetesen kapható a ház bora (leegyszerűsítve „fehér” és „vörös” között választhatunk), amiből jó fél litert kancsóban tesznek az étel mellé (bár egyszer a vörös helyett fehéret hoztak, pedig túl sok vendég sem volt). Az ételek jó minőségűek és tartalmasak, bár lehetnének talán kissé fűszeresebbek. Az árak olcsók: tíz euró alatt már jól belakhatunk. Bankkártyával nem lehet fizetni.
A több kisebb tökéletlenség ellenére jó helynek találtam, többször is visszamentem.
Férfi fodrászszalon
Róma

Még sosem jártam külföldön fodrásznál, de mivel már elkerülhetetlenné vált, Rómában mégis megesett velem. A szállásunk közelében fekvő kis férfiszalon mellett döntöttem, ahol két öregfiú dolgozott – nem csak jó hangulatot tudtak teremteni, hanem a szakmához is értettek, az egyik olyan jól megnyírt, amilyenre Magyarországon régóta nem emlékszem. Az engem kezelésbe vevő mester érdekes módon polyhos pulóverben dolgozott, amely domború hasa felett rendesen csapdába ejtette lehulló hajtincseimet, de ez láthatólag csak engem zavart, őt a legkevésbé sem.
Természetesen olasz szokás szerint állandóan fecsegnek munka közben, és mivel kizárólag anyanyelvükön tudnak (én pedig úgy nem), ezért a kommunikáció meglehetősen egyoldalú volt. Mivel láthatóan számukra minden angolul beszélő külföldi angol, így engem is elkönyveltek ennek, és mindenáron az olasz-angol futballrelációt kívánták velem taglalni – pechükre, mert a labdarúgás a legkevésbé sem érdekel.
Jó, gyors és olcsó munkát végeznek: egy sima, száraz férfi hajvágás 12 euró (mosással +7). Csak délután, 15-17h között tartanak nyitva. Cím: Via Aosta 73.
Libreria Leoniana
Róma

Ha a Szent Péter térről a középkori falak mentén, a via della Conciliazionéval párhuzamos kis Via dei Corridorin haladunk a Tevere felé, akkor a 28. szám alatt botlunk bele ebbe az igazán rendhagyó könyvesboltba. A bejáratnál kihelyezett ikonok, szentírás-replikák, valamint a nagyszámú papi közönség egyből nyilvánvalóvá teszi, hogy egyházi vonatkozású helyen járunk (ami persze a Vatikán közvetlen közelében nem meglepő).
A Leoniana az egyik legjobban felszerelt teológiai könyvesbolt a világon, amelyben, az egyháztörténelemtől a dogmatikáig minden szakterület kiadványait valamennyi világnyelven naprakészen megtalálhatjuk. A hittan mellett a segédtudományok, főleg a filozófia és a történelem témái vannak még jól reprezentálva, emellett szaklapokat, naptárakat, dísztárgyakat is vásárolhatunk.
A közepes méretű, nem túlcifrázott belterű helyiség csendjében nyugodtan tanulmányozhatjuk a könyveket. Ha valaki érdeklődik e tudományok iránt, akkor a Vatikánban járva-kelve mindenképp ajánlott ide egy rövid kitérő!
Legjobb kártyák
Domine Quo Vadis? templom
Róma

Érdemes betérni ebbe a templomba útban a katakombák felé, ha nyitva találjuk.