A háromhajós, eredetileg romás stílusú, római katolikus, Mainz-i Szt. Márton székesegyház (Mainzer Dom) Mainz történelmi belvárosának és a piactérnek az egyik legmeghatározóbb épülete, a Mainz-i püspök székhelye, a Német-Római Császárság három császárdómjának (Kaiserdom) az egyike. Eredetileg a mostani katedrálistól nem messze található 911-ben épült Szt. János (akkoriban Szt. Megváltó) templom volt a püspöki székesegyház, azonban Szt. Willigis Mainz-i érsek egy új a pre-román-, ottonianstílusú székesegyház építését rendelte el. Mely illeszkedett volna azon álmához, hogy Mainz legyen a második Róma.

A székesegyház építését 975-976 körül kezdték el, és két templom, a régi székesegyház valamint a Szt. Alban, a környék akkori legnagyobb templomának a feladatát látta volna el. Az új székesegyház klasszikus „kereszt” alakú, háromhajós, két kereszthajós és két szentélyes volt. A két szentély építésének az oka nem teljesen tiszta, számos elmélet született, hogy a testet és a lelket, a birodalmat és az egyházat szimbolizálja, más elképzelés szerint funkcionális okai voltak, a ceremónia célját szolgálta, vagy hogy a miséket a keleti szentélyben tartották, a nyugati az érseknek és a pápának volt fenntartva. A legvalószínűbb, hogy a legtöbb katedrálisnak abban az időben a szentélye a keleti oldalon volt, de Willigis a fő szentélyt a nyugati oldalra tervezte, a régi római Szt. Péter székesegyházhoz hasonlóan – ez összecseng a „második Róma” álmával.

Az épület mérete gondot okozott a boltozat kialakításában. A székesegyháznak hat tornya, nyitott kerengője volt, és a különálló kis Miasszonyunk templommal egy oszlopsor kötötte össze. A székesegyház építésénél eredetileg homokövet használtak. 1009-ben a székesegyház, főleg a nyugati szentély a felszentelése napján súlyos tűzkárokat szenvedett. A székesegyház fő részei 1037-re Bardo von Oppertshafen érseksége alatt készültek el. 1081-ben újabb tűzvész okozott súlyos károkat a székesegyházban. IV. Henrik Német-Római császár 1100-ban elrendelte az újjáépítését lombardiai stílusban a Speyer-i székesegyház mintájára. A keleti szentély régi lapos tetejét nagyobb apszisra cserélték, és az új szentély széles árkádot és kis galériát kapott. A megsemmisült négyszögletű torony helyett nyolcszögletű kupolát építettek. IV. Henrik további kisebb változtatásokat hajtatott végre, például megmagasított a kereszthajót a keleti oldalon. 1106-ban meghalt IV. Henrik, mielőtt a tervezett változtatásai befejeződtek volna. Halálával az újjáépítés anyagi forrásai elapadtak, és a további építkezések elmaradtak.

Saarbrücken-i I. Adalbert érsek a székesegyház mellé udvari kápolnát építetett, mely a Gotthard kápolna nevet kapta, valamint a főhajó újjáépítését is elrendelte. Az újjáépítési koncepció továbbra is követte a Speyer-i székesegyház mintáját, azonban mivel az anyagi források szűkösek voltak IV. Henrik által használt jobb minőségű homokkő helyett mészkövet használtak. A 28m-es monumentális központi főhajó csak öt méterrel volt alacsonyabb, mint a Speyer-i katedrális főhajója. A XII. század alatt a főhajón további átépítéseket hajtottak végre. Az egész külső fal struktúráját valamint az 1200-as években a mennyezetet a kor új bordás boltíves technikájával építették át. Eben az időszakban a székesegyház nyugati részét is átépítették, jól látható a különbség a keleti oldal korai és a nyugati oldal késő román stílusú része között. Az északi és a déli kereszthajó is új boltíves mennyezetet kapott. A főhajót és a kereszthajót elválasztó falat hatalmas ablakokkal látták el. A főhajó és a kereszthajó találkozását frízekkel és pillérekkel díszítették.

A későbbi korokban számos gótikus stílusú átépítés hajtottak végre a katedrálison. Először a nyugati rész újjáépítésénél jelentek meg gótikus elemek. 1279-ben gótikus kápolnákat építettek a katedrálishoz. 1418-ban Nassau-i II. János érsek építette a szabadon álló Nassauer temetkezési kápolnát a középhajóban, mely Madern Gerthener-nek tulajdonítható. A tornyokat is újjáépítették ebben az időben. Harangtornyokat építettek a két kereszttoronyhoz és a keleti toronyhoz 1361-ben és a nyugati toronyhoz 1418-ban. Ezeket a tornyokat gótikus stílusú gúla tetők zárják le. A kerengőt jelentősen és a Miasszonyunk templomot komplett átépítették ebben az időszakban késő gótikus stílusban.

1767-ban a nyugati kereszttorony villámcsapást kapott, és a tetőzete megrongálódott. 1769-ben Franz Ignaz Michael Neumann építész új tetőt tervezett a toronynak. A nyugati szárny valamennyi tornyának a tetőzetét új barokk stílusban átépítették. A Szt. Márton szobrot a nyugati sekrestye tetején 1769-ben állították fel.

A XVIII. század végén a Mainz-i érsek súlyos vereségeket szenvedett. 1792-ben a francia forradalmi seregek foglalták el, majd 1793-ben porosz csapatok támadták Mainz-ot, mely a Mainz-i köztársaság végéhez vezetett. A támadásokban a székesegyház súlyos károkat szenvedett, főleg a keleti szárny, a kerengő és a Miasszonyunk templom, utóbbit 1803-ban le is bontották. Néhány évig a székesegyházat katonai táborként használták. A székesegyház művészeti kincsit eladták, a fa berendezési tárgyakat eltüzelték. Colmar püspök Napóleon támogatásával a helyzet vissza állítására törekedett, ezen erőfeszítéseknek köszönhetően 1813-ban a francia hadsereg kivonult a székesegyházból, és 1814-ben ismét templomként funkcionálhatott. 1831-ben a nagy részét helyreállították. A legnagyobb változás a Georg Moller tervezte vas kupola építése volt a keleti főtornyon. Azonban ezt 1870-ben lebontották, mert túl nehéz volt.

Ezután Pierre Cuypers hosszadalmas rekonstrukciós munkálatai kezdődtek. A keleti torony tartópillért eltávolította, a keleti kriptát átépítette, de nem az eredeti IV. Henrik által épített stílusban. A keleti torony helyére 1875-ben egy neoromán stílusú tornyot emelt. Ebben az időben a templomot még egyszer átfestették számos freskó Philipp Veit munkája.

A 1900-as évek elején állagmegóvási munkálatok kezdődtek, a további károk megelőzésére. 1909-ben kezdődött az épület fa alépítményeiben a Rajna folyó miatti magas talajvíz által okozott károk helyreállítási munkálatai, azonban ez 1916-ban az I. világháború miatt félbeszakadt. 1923 és 1928 között az alapot betonnal teljesen megerősítették. Az új padló vörös márványból készült. Paul Meyer-Speer építész a belső falakat színes homokkövekkel restaurálta, Veit freskóinak nagy részét eltávolította, és az eredeti Willigis-Bardo korhoz hasonló állapotot állított vissza. Sajnos ez az elképzelés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és 1957-re a színek nagy része eltűnt.

 

A II. világháború alatt Mainz a szövetséges légierő egyik gyakori célpontja volt, 1942 augusztusában a székesegyház többször találatot kapott. A tetőzet nagy része leégett, a fölső szintek és a kerengő megsemmisült. A boltozat azonban átvészelte a támadásokat és sértetlen maradt. A sérült részeket amennyire lehetséges megpróbálták eredeti formájukban helyreállítani. Ezen munkálatok egészen 1975 végéig eltartottak. Ebben az évben ünnepelte a székesegyház az építésének kezdetének 1000 éves évfordulóját.

2001-ben kezdődött az a 10-15 éves restaurálási folyamat, mely napjainkban is folyik, és mely a székesegyház teljes külső és belső részét érinti. A székesegyház a restaurálási munkálatok ellenére látogatható.

A Szt. János templom (Johanniskirche) Mainz legrégebbi temploma. I. Hatto érsek építette 910-ben eredeti neve Szt. Megváltó templom volt, és 975-ig, a nagy Szt. Márton székesegyház építésének kezdetéig, ez volt a Mainz-i püspök székesegyháza.

A Mainzi székesegyház oldalában a vásár téren (Marktplatz) található Mainz leghíresebb püspökének, a kora középkori Németország egyik legjelentősebb hittérítőjének és a németek apostolának a bronzszobra. 672 körül született Wessex-ben (Anglia) Winfried névre keresztelték, Exeter és Nursling bencés kolostoraiban nevelkedett. Harminc évesen szentelték pappá. Negyven éves volt már, mikor 716 tavaszán misszionáriusként frízek országába indult, azonban ugyanazon évben vissza is kellett térnie. Noha 717-ben megválasztották Nursling apátjának nem akart ott maradni. 718-ban Rómába ment, és felvette a római Szent Bonifác nevét. Először Türingiába, majd ismét a frízek földjére ment. 721-ben Hessenbe ment missziós tevékenységet folytatni. Amöneburgban megalapította első kolostorát. 722-ben Rómában püspökké szentelték. III. Gergely pápa 732-ben kinevezte érsekké. A nevéhez fűződik a bajor és türingiai: Passau, Salzburg, Freising, Regensburg, Eichstätt, Würzburg, Buraburg és Erfurt. püspökségek alapítása. Az úgynevezett ,,germán zsinat'' (743), az estinnes-i (744) és a soissons-i (744) zsinatok az életének csúcspontját, a reformellenes erők feletti győzelmét jelentették, majd Mainz püspöke lett. Elhagyta Mainz-ot és visszatért Frízországba misszionáriuskodni. 754. június 5-én, pünkösd hétfőjén, Dokkumba (Hollandia) akart bérmálni, mikor egy sereg pogány lecsapott rájuk, és Bonifác vértanúságot szenvedett. Holttestét diadalmenetben kísérték Utrechten és Mainzon át Fuldába. Kedvenc alapításában akart nyugodni szerzetesei között.

Mainz egyik legfontosabb terén a Gutenbergplazt-on, a színházzal szemben áll a város leghíresebb szülöttének, Gutenbergnek a szobra a Gutenbergdenkmal. A bronz szobrot 1837-ben állították. Johannes Gensfleisch zur Laden zum Gutenberg a könyvnyomtatás feltalálója 1400 körül született Mainz-ban. A patrícius család a nemesek és polgárok között dúló harc miatt a 1420-as évek elején elhagyta városát és előbb Eltvillebe, majd Strasbourgba költözött. Gutenberg az Elzászt feldúló armagnackok elől visszetért 1447-ben Mainzba. És felállította első nyomdáját. Első munkája egy Weltgericht című vers volt, majd egy vékony latin nyelvkönyv kezdetleges betűtípussal. 1448-as naptára már egyenletesebb és szebb írásképet adó betűtípussal készült. Hamarosan egyházi megrendeléseket kapott, először búcsúcédulákra, további naptárakra és röpiratokra. Majd nekilátott főművének, a 42 soros Bibliának az elkészítéséhez. A 641 lapos, oldalanként 42 sort tartalmazó, két hasábban szedett mű hatalmas technikai és anyagi kihívás volt, továbbra is szükség volt az iniciálék és a díszítések egyedi, kézzel történő megfestésére, de még így is csaknem 50%-kal olcsóbban lehetett előállítani. Johann Fust jómódú ügyvéd hajlandó volt finanszírozni társtulajdonért cserébe. A munka 5 éven keresztül tartott, Gutenberg felvett maga mellé egy segédet, Peter Schöffert. Fust felismerte, hogy a segéd alkalmazásával semmi szüksége nincs a mesterre beperelte Gutenberget a kölcsönadott pénz miatt, így a nyomda, a betűkészlet és a féligkész Bibliák Fust birtokába kerültek. Gutenberg egy városi tanácsostól kapott kölcsönből indította újjá nyomdáját. Két kisebb könyv nyomtatásával sikerült annyi pénzt gyűjtenie, hogy nekikezdhessen Johannes de Balbus Catholicon című lexikonának, amely 1460-ban készült el. Ezek után befejezte nyomdászi tevékenységét és visszavonult. Azonban 1462-ben menekülnie kellett Mainzból, mert azt a manizi érsek és a pápa között támadt viták miatt zsoldosok gyújtották fel. Néhány év múlva hazatért és ott halt meg 1468 elején