Máltán az egyik legjobb (és nem mellékesen igen hasznos) látványosság a helyi buszok – kissé Londonhoz hasonlóan. Már az útikönyvek is felhívják rá a figyelmet, de egészen különleges dolog megtapasztalni a 20, 30, 50(!) éves matuzsálemeket utazás közben! A hangulaton kívül a buszok egyébként hasznos közlekedési eszközök, viszonylag sűrűn, pontosan járnak, olcsók (bár az ár elég kiszámíthatatlan: 0.1 és 1 MTL között váltakozik járatonként); menetjegyet felszálláskor a vezetőnél kell venni (a bérlet nem igazán éri meg; az aprót jó pontosan kiszámítani). Csúcsidőben elég zsúfoltak tudnak lenni, és gyakran alacsony belmagasságúak – magas utazóknak ez kicsit kényelmetlen.

Már elsőre szembe tűnik, hogy szinte mindegyik más és más típus, modell (nem is tudom, hogy tudnak egyszerre alkatrészt biztosítani mindhez): van nagy kirándulóbuszra, iskolabuszra, Roburra, BKV-Volvóra, páncélozott csapatszállítóra és még ki tudja, mi mindenre emlékeztető formájú. Némelyiknek még ajtaja sincs, csak úgy kell le- és fellépni. Nagyon sok példánynál a „leszállásjelző” nem más, mint egy fent végighúzódó madzag, amelyet meghúzva a vezető feje felett megszólaltatunk egy csengőt. Egyszerű, de hatékony megoldás :)

Közös bennük, hogy sárga színűek (Gozo szigetén szürkék), és bár régiek, az itthoni harminc éves 74-es troliktól eltérően élmény velük utazni, és nem érezzük minden döccenésnél azt, hogy mindjárt szétesnek. Szépen karban tartottak, és viszonylag kényelmesen lehet velük utazni, bár az ülések inkább másfél, mint két emberre méretezettek.

A buszok egy-egy buszvezető tulajdonában (vagy legalábbis állandó kezelésében) állnak, alighanem apáról-fiúra szállnak. Ennek megfelelőn a sofőrök otthonosan berendezik családi képeikkel, házioltárral, szentképekkel és még ezer mással – érdemes ezeket az installációkat böngészgetni :) Némelyiknek még fantázianeve is van (Our Lady; Lion Heart). Külön érdekesség a szélvédő fölé kívülről kiírt, legtöbbször vallásos jellegű angol jelmondat, amit több példányon láthatunk (pl.: Only Jesus Can Save You).

Aki május elején jár Vallettában, és látni akar egy hamisítatlan déli vallási-polgári népünnepélyt, az feltétlenül vegyen részt Szent Ágoston ünnepi körmenetén! Hasonlót láthattunk a Keresztapa című filmben, az olasz negyedben is. Ottjártamkor május 5-re esett, valószínűleg az ez idő tájt lévő vasárnap tartják minden évben. Onnan tudni, hogy itt az ideje, hogy Valletta utcáinak egy részét – a körmenet útvonalát – felülről lógó óriási vörös körmeneti zászlók tarkítják.

A körmenet este hat felé indul a mise után, és nagy, vidám, lelkes tömeg, fúvószenekarok kísérik; az utcák házaiból a bámészkodók konfettit és nagy kupac csíkokra vágott papírt szórnak. A menet élén maffiózókra emlékeztető öreg városi elöljárók járnak elöl, a szobrot pedig közvetlenül papok kísérik.

Magát az óriási, több méteres szobrot a Szent Ágoston templomból hozzák ki vállon beöltözött férfiak. Dögnehéz lehet már ránézésre is! Emiatt csak lassan, egymásba ölelkezve, ritmikusan lépve tudják néhány lépést vinni, aztán pihenniük kell (a szobrot alátámasztva leteszik). Emiatt elég lassan halad a körmenet, és persze szép kis szemetet hagy maga után.