Kalkara
Kultúra
Fort Rinella
Kalkara

Vallettától délre, az öböl túloldalán lévő Kalkarától Északnyugatra, a tengerre nézve találjuk ezt az igazán különleges építményt. Egy XIX. századi (tehát nem középkori) brit erődítmény, amelyet a tenger felől érkező esetleges támadások ellen építettek. Voltaképpen nem is az erőd, hanem az erőd által oltalmazott száz tonnás (!) ágyú volt benne a lényeg, ami a kor szenzációja volt.
Az erőd önmagában nem különösebben látványos, sőt, szinte alig lehet eleinte rálelni, olyan diszkrét (még szerencse, hogy a környéken nem nagyon van más építmény, meglehetősen elhagyatott környéken áll). Belülről szépen be van rendezve, mintha valóban a királynő katonái élnének benne ma is. Érdekesség, hogy nem állami múzeum, hanem egy történész hallgatókból álló önkéntes hagyományőrző egyesület tagjai tartják fenn és mutatják be korhű öltözékben (nem kötelező igénybe venni). Emiatt igazán eredeti a kalauzolás, viszont kissé borsos az ár (2006-ban 3 MTL).
Nem csak körbevezetnek, hanem kisebb katonai bemutatót is tartanak: masíroznak, őrségváltanak, puskával és ágyúval (nem a naggyal, hanem egy kisebbel), pukkantgatnak (mi is megtehetjük, ha külön fizetünk érte), eljátsszák, ahogy megvédik az erődöt fiktív támadók ellen, ráadásul mindezt zenei aláfestéssel. Kár, hogy csak háromfős a csapat :)
A fő látványosság a száz tonnás Armstrong-ágyú, amelynek a lövedéke önmagában is egy tonnát nyomott! Akkoriban fenyegető olasz tengeri támadások ellen telepítették a szigetre, de élesben sosem kellett használni. Külön kis kiállítás mutatja be az elkészültét, odaszállítását, installálását, stb. Kétségtelenül monumentális darab; állítólag mindössze kettő készült belőle (a másik Gibraltárnál volt), és élesben sosem használták. Gyakorlatra is alig, mert olyan drága és macerás volt; az egyik alkalommal lövés után Vallettában minden ablak kitörött :)) Ezután lövés előtt kihirdették, hogy az ablakokat nyitva kell tartani :))
Az odajutás a 4-es busszal a legegyszerűbb; kb. fél óra az út, de csak óránként jár. Csak csoportos turnusok vannak óránként, és nem is túl sok egy nap, úgyhogy jól tájékozódjunk!
