Az 1400-as évek legelején Vytautas nagyherceg által épített plébániatemplom a mai kéttornyos, erődszerű formáját a XVIII. században kapta. A nagyméretű épületet a félsziget közepe felé, a keleti oldalon találjuk (két zömök tornya alapján könnyen ráismerünk). Az országban megszokott barokk templomoktól ódon, puritán belseje némileg eltér. Fő látványossága a Szűz Mária ikon, amely a hiedelem szerint elűzi a „balszerencsét”.

Trakai kettes számú vára – ahogy a neve is utal rá – a félszigeten lévő kisebb félszigetre épült (keleti oldalon, a Szűz Mária-templomtól északra). Kicsit nehéz fellelni, ugyanis igazából csak falakról van szó. Bár eredetileg négyhektáros területével és 14 tornyával a legkiterjedtebb erősség volt Litvániában, ma már a falak által közrefogott favár (a svéd háború során) eltűnt, és a várfalak is elég romosak. Néhány tornyot és toronytetőt helyreállítottak. Összességében nem túl látványos, de egy sétát megér – nézzük meg azt a bádoghordókon imbolygó hosszú fahidat is, ami a vár mögül indul át a tavon a túlpartra.

Trakai első számú látnivalója – ennek megfelelően litvániai viszonylatban elég drága (2007-ben 10 Lt). A festői fekvésű, szépen helyrehozott várat hosszú fahídon tudjuk megközelíteni. Odabent szokásos módon vármúzeumot rendeztek be, amit szokatlanul sok múzeumőr néni vigyáz (minden teremben találunk legalább egyet). Maga az épület is igen impozáns: először a belsővár több emeletes lakótornyát járjuk végig (az itt található nagyméretű Nagyterem az egész kastély legszebb helyisége), majd a külső várat. Az utóbbiban már talán a tárgyhoz kevésbé szorosan illeszkedő kiállításokkal (pl. pipatárlók, pénzek, bélyegek vagy pecsétbemutató) is igyekeztek kitölteni a helyet. Érdekesség, hogy az utolsó teremben vörös tintába mártott díszes pecsétnyomóval kaphatunk emlékpecsétet (ha van mire rányomni).

A szigetvár értékes látnivaló, talán csak a rengeteg turista csökkenti az élvezeti értékét.

A karaiták zsidó szekta tagjai, akiket – akkor szokás szerint idegenekként – még a középkorban költöztetett be Vytautas nagyherceg testőrnek országába, és itt telepítette le őket. Valamikor virágzó társadalmi és kulturális életük volt, mára – főleg a világháború következményeként – csupán kb. 150 fő maradt belőlük itt. Sajátos faházakból álló építészeti stílust alakítottak ki, amely legjellegzetesebben ebben az utcában mutatkozik meg.