A 2301m magas Svinica egy igazi nő, csábító, kívánatos, gyönyörű, szeszélyes, és akárkinek nem adja magát. A gyönyörű, sziklás, csipkés csúcsának a meghódítására háromszor vágtam neki, először még a múlt évezredben, egy gyönyörű nyári felhőtlen napon lett az enyém, csak az utolsó láncos szakaszon ellenkezett egy kicsit az illem kedvéért, ahogy ez egy tisztességes lánytól elvárható. Rögtön beleszerettem és csodáltam a csúcsáról a fantasztikus panorámát, melyet nyújtott. Úgy tíz évvel később, mikor másodszor szerettem volna megkapni csúnya esős, borongós időre ébredtünk. Ugyan mire a Kasprowy-ra felértünk a felhők felett voltunk, de a Svinica szemérmesen felhőbe burkolózott, ezért inkább nyugatra a Kondracka irányába indultunk tovább. Vissza-vissza nézve a Svinica kacérkodva, csábítóan néha-néha fellebbentette felhő szoknyáját, de azért végig felhőbe burkolózott. Harmadszor április végén szerettem volna elhódítani a szívét, már előző nap mikor Magyarországról jövet még csak az alacsony-Tátrát pillantottam meg baljós sejtelmeim támadtak, jelentős mennyiségű havat láttunk a csúcsokon. Mikor megláttam a magas-Tátrát a baljós előérzetem valósággá vált, az egész magas-Tátrát szinte a lábától fehér cukormáz borította, ennek ellenére másnap úgy vágtunk neki, feljutunk amíg feljutunk. Már 1100m-en összefüggő hó és jég várt bennünket, amely csak egyre mélyebb lett ahogy haladtunk felfelé. A Kasprowy oldalában még javában síeltek. Azért hágóvas és jégcsákány nélkül sima túrabakancsban felküzdöttük magunkat a gerincre, eljutottunk egészen a Svinica hágójáig. Bár a Svinica nagyon csábító volt, ragyogóan sütött a nap, nyoma sem volt felhőnek, de kellő felszerelés hiányában nem mertük bevállalni a csúcsra vezető láncos szakaszt, főleg úgy, hogy a jelzett utat és a láncokat is vastag hóréteg borította. Csapatunk két bátor és elszánt tagja nem tudott ellenállni a kísértésnek és megkísérelte a feljutást, de sajnos a csúcs alól visszafordulásra kényszerültek, a Svinica megmakacsolta magát. Szeretlek Svinica.