Kercaszomor
Település ismertető
A szavazás jelenlegi állása:
Kercaszomor
Szavazatszám: 1
Hivatalos honlap: www.kercaszomor.hu
Leírás [szerkeszt]
Kercaszomor a mostanság (méltán) felkapott Őrség kevésbé felkapott települése. Az eredendően önálló Kerca és Szomorócz 1942-es összevonásából létrejött település közvetlenül a szlovén határ mellett van - ebből adódóan a szocializmus idején teljesen elszigetelt volt, ami ma is érződik: zsákfalura emlékeztető kihalt hangulat, gyenge infrastruktúra, öregedő lakosság. Egy boltja és egy kocsmája van, néhány jelentéktelen látnivalóval. Zavartalan pihenésre viszont ideális.
Kercaszomor egyetlen tulajdonképpeni nevezetessége a "Fortissima-ügy". A trianoni döntés után - Balassagyarmathoz hasonlóan - az akkori Szomoróczot is a szomszédoknak ítélték, ám 1920 augusztus 1-jén a lakosság a kercai helyőrség Rankay József hadnagy vezette katonáival együtt kiűzte a megszálló délszlávok erőit. Később persze visszajöttek, és a "felkelőket" börtönbe zárták, de a falusiak fellépésének köszönhetően a Határmegállapító Bizottság Szomoróczot 1922-ben mégis visszacsatolta Magyarországhoz.
Kercaszomor azóta is megünnepli február 9-én a visszacsatolás emléknapját, sőt, buzgólkodásuk eredményeképp az Országgyűlés hivatalosan is a "Legbátrabb Község" (Communitas Fortissima) címet adományozta a településnek.
Látnivalók
Harangláb
Kercaszomor

Szállás
Vadalma Vendégház
Kercaszomor

A Vadalma Vendégház az egyébként nem túl ingergazdag Kercaszomor szélén álló faház, kimondottan turistáknak építve. Ez utóbbi ténynek vannak pozitívumai (több személy is kényelmesen ellakhat benne, jó közösségi terei vannak, több WC-vel és fürdőszobával bír) csakúgy, mint negatívumai (a ház, főleg a tetőtéri szint kissé igénytelenül van összetákolva, némileg átmeneti jelleget ébreszt a lakóban).
Két "apartmannal" rendelkezik: a lenti sokkal lakályosabb és kényelmesebb (itt áll például a ház fűtését biztosító hangulatos nagy cserépkályha is, amelyet állandóan táplálni kell), a fentire rozoga lépcső vezet fel, több kevésbé praktikus vonása is van (az ágymatracok kényelmetlenek, a WC a meredek tető miatt állva csak nehezen közelíthető meg, illetve a helyi fűtést csak egy kis ócska lemezkandalló biztosítja ímmel-ámmal - bár a lenti cserépkályha melegíti a fűtőtestek vizét, így megfázástól azért nem kell tartani). A két lakrészt teljesen függetlenül is lehet használni, külön ajtóval rendelkeznek.
Mindkét konyha remekül felszerelt, lent modern villanytűzhely áll (annyira modern, hogy nekem a használata is kisebb fejtörést okozott). Van egy jó nagy terasz, kisebb kert is; a telek mellett kukoricaföldek és csenevész erdő húzódik. Az egész falu meglehetősen kihalt, errefelé, a szélén aztán tényleg csak elvétve jelenik meg élő ember (a szomszéd állataiba már gyakrabban botlunk).
Külön kuriózum Farkas úr, a ház Bajánsenyén lakó tulajdonosa: rendkívül bőbeszédű, amolyan nagyotmondó típus, de kedves, korrekt és szolgálatkész - még házi bort is hoz ajándékba.
A Vadalma Vendégház egy teljesen átlagos pihenőhely azon a vidéken; nem rossz, de nyilván tucatszám találni legalább ilyen jó házakat. Azoknak ajánljuk, akik pihenésüket valóban a világtól minél messzebb akarják tölteni.
Egy jó tanács: az emeleten sose hagyjuk nyitva a tetőablakokat, ne feledjük: az Őrség az ország legcsapadékosabb területe ;)
