A szekszárdi borvidék az egyik legrégebbi Magyarországon, már a rómaiak tevékenykedtek itt. Villány mellett talán a "legnagyobb" borvidékünk (Tokaj más lapra tartozik), ennek ellenére még nem olyan felkapott, a borkultúrában nem annyira járatosok között csak egy a sok közül.

Eleinte fehérbort termeltek, de a török időkben megjelent a piros szőlő is, és a rácok ekkoriban hozták be a máig híres helyi specialitást, a kadarkát. A török idők után a borkultúra egyre kifinomultabb, a helyi nedűk pedig egyre híresebbek az egész Habsburg Birodalomban. Elsősorban az itteni svábok foglalkoznak a mesterséggel, és mára a szocialista évtizedek hanyatlása után újra az élvonalba emelték boraikat, immár modern technológiával és marketinggel. A közfelfogással ellentétben nem Egerből, hanem innen származik a bikavér is. Mostanság előszeretettel foglalkoznak könnyebb rosékkal és alacsony savtartalmú fehérborokkal is.

A szekszárdi borászat alapvetően 20-50 hektár körüli, többségében sikeres, nem egy esetben országos hírnevet kivívó családi borászatokban folyik, ami a kis mennyiség (százezer palack évente) és remek minőség mellett rendkívül változatos, érdekes helyi pincekultúrát eredményezett, ami a helyi turizmus alappillére. Egyre inkább nyitottak az idegenforgalomra, a turistákra, egyre több helyen alakítottak ki a kóstolóhelyiségek mellett vendégszobákat, éttermeket. Főleg a városi bornapokon vagy a pünkösdi nyitott pince napok alkalmával érdemes felkeresni őket.

A pincék legtöbbje szépen kiépített szó szerinti pincerésszel és valamilyen kínálóhelyiséggel rendelkezik – meg természetesen kis üzlettel is, ahol vásárolhatunk. A pincészetek természetesen nem csak Szekszárdon belül, hanem a szűkebb (kb. 5-10 km-es körzetében) találhatóak, és habár leggyakrabban a főutak mellett vannak, sokszor szőlődombok kis útjain, vagy nevenincs utcákon kell őket felkutatni, ami nem kis feladat. Nélkülözhetetlen ehhez a városban beszerezhető, valamennyi jelentős pincészetet feltüntető térkép, ezt mindenképp ajánlatos beszerezni. Probléma továbbá a nyitva tartás: nem reggeltől-estig várják a vendégeket, így van valamilyen speciális alkalommal látogassunk oda (pl. Nyitott Pince Napok, amikor kedvezményes vagy ingyenes kóstolást is kaphatunk), vagy előzetesen egyeztessünk. Sajnos tömegközlekedéssel sem igazán közelíthető meg legtöbbjük, így a közlekedés az iszogatás után problémás lehet.

A szekszárdi borok igen testesek, nehezek, erre érdemes felkészülni. Egy-egy kóstoló alatt legalább 4-5, de nem ritkán 8-10 fajtából kínálnak, fajtánként 1-1 decivel, így ez még viszonylag hosszú idő alatt is elég nagy mennyiség. Óvatosan ;)

A szekszárdi borvidék az egyik legrégebbi Magyarországon, már a rómaiak tevékenykedtek itt. Villány mellett talán a "legnagyobb" borvidékünk (Tokaj más lapra tartozik), ennek ellenére még nem olyan felkapott, a borkultúrában nem annyira járatosok között csak egy a sok közül.

Eleinte fehérbort termeltek, de a török időkben megjelent a piros szőlő is, és a rácok ekkoriban hozták be a máig híres helyi specialitást, a kadarkát. A török idők után a borkultúra egyre kifinomultabb, a helyi nedűk pedig egyre híresebbek az egész Habsburg Birodalomban. Elsősorban az itteni svábok foglalkoznak a mesterséggel, és mára a szocialista évtizedek hanyatlása után újra az élvonalba emelték boraikat, immár modern technológiával és marketinggel. A közfelfogással ellentétben nem Egerből, hanem innen származik a bikavér is. Mostanság előszeretettel foglalkoznak könnyebb rosékkal és alacsony savtartalmú fehérborokkal is.

A szekszárdi borászat alapvetően 20-50 hektár körüli, többségében sikeres, nem egy esetben országos hírnevet kivívó családi borászatokban folyik, ami a kis mennyiség (százezer palack évente) és remek minőség mellett rendkívül változatos, érdekes helyi pincekultúrát eredményezett, ami a helyi turizmus alappillére. Egyre inkább nyitottak az idegenforgalomra, a turistákra, egyre több helyen alakítottak ki a kóstolóhelyiségek mellett vendégszobákat, éttermeket. Főleg a városi bornapokon vagy a pünkösdi nyitott pince napok alkalmával érdemes felkeresni őket.

A pincék legtöbbje szépen kiépített szó szerinti pincerésszel és valamilyen kínálóhelyiséggel rendelkezik – meg természetesen kis üzlettel is, ahol vásárolhatunk. A pincészetek természetesen nem csak Szekszárdon belül, hanem a szűkebb (kb. 5-10 km-es körzetében) találhatóak, és habár leggyakrabban a főutak mellett vannak, sokszor szőlődombok kis útjain, vagy nevenincs utcákon kell őket felkutatni, ami nem kis feladat. Nélkülözhetetlen ehhez a városban beszerezhető, valamennyi jelentős pincészetet feltüntető térkép, ezt mindenképp ajánlatos beszerezni. Probléma továbbá a nyitva tartás: nem reggeltől-estig várják a vendégeket, így van valamilyen speciális alkalommal látogassunk oda (pl. Nyitott Pince Napok, amikor kedvezményes vagy ingyenes kóstolást is kaphatunk), vagy előzetesen egyeztessünk. Sajnos tömegközlekedéssel sem igazán közelíthető meg legtöbbjük, így a közlekedés az iszogatás után problémás lehet.

A szekszárdi borok igen testesek, nehezek, erre érdemes felkészülni. Egy-egy kóstoló alatt legalább 4-5, de nem ritkán 8-10 fajtából kínálnak, fajtánként 1-1 decivel, így ez még viszonylag hosszú idő alatt is elég nagy mennyiség. Óvatosan ;)