Kegyhelyünk Nógrád megyében, Mátraverebély községtől 5 km-re fekszik. A régi Verebély a Zagyva folyó bal partján épült, a Mátra hegység aljában. Innen a Mátra név. Szentkút azonban a Cserhát hegység egyik vadregényes völgyében, a váci püspökség területén helyezkedik el.

Észak-Magyarország leglátogatottabb és legnépszerűbb kegyhelyének eredete visszanyúlik Szent László királyunk uralkodásáig (1077 - 1095). Történeti tény, hogy Szent Lászlónak erős harcai voltak ezen a környéken a moldvai kunokkal, akik 1091-ben eljutottak erre a környékre is. A néphagyomány szerint a felderítő útra egyedül merészkedő királyra rátörtek a kunok. A veszedelem láttán a király megsarkantyúzta Szög nevű lovát, átugratta az előtte tátongó szakadékot. Tovarohanó lovának patkói nyomán fakadtak a völgy forrásai. (Történeti tény, hogy a meghódolt és megkeresztelt kunok közül sokakat telepítettek le ezen a környéken.) A "Szent László-forrás" a templomtól 500 méterre északnyugatra található a szakadékban.

A Szűzanya első szentkúti megjelenése és a Szentkút-völgyben levő forrás vize által történt első csodás gyógyulás ideje ma már pontosan nem határozható meg. Az 1714-ben lejegyzett írás szerint egy verebélyi pásztor néma gyermekével a völgyben őrizte az állatokat. A néma fiú megszomjazott és vizet keresett. Ekkor megjelent neki a Boldogságos Szűzanya a fák lombjai között és egy mélyedésben felcsillanó forrásra mutatott. A fiú lehajolt, ivott a vízből és nyomban utána édesapja után kiáltott. Az apa meglepődött néma gyermeke kiáltásán, eléje szaladt és álmélkodva kérdezte, hogy mi történt? A fiú örömtől sugárzó arccal mesélte a látomást és mutatta a forrást. Az édesapa mélyítette ki a gödröcskét és így alakult ki a bővizű szent kút. Valószínű, hogy 1100 körül történt ez a csodás gyógyulás. 1258-ban Vereb az apostoli Szentszéktől már búcsús engedélyt kapott.

Szentkút neve okmányban "ad fontem Vereb", "verebi forrás" néven 1290-ben bukkant fel először.

Verebi Péter erdélyi alvajda Hunyadi János apja, a terület tulajdonosa, 1370 táján rendezte a környékét, csodás gyógyulásáért. A völgyben utat vágatott, a sziklákat áttörette, a források vizének árkot ásatott. A verebi kolostor pálos atyái és testvérei kisérték a zarándok csoportokat ide a kegykúthoz.

1540-ben Szentkút is török kézre került. A török uralom alatt nehéz idők jártak a kegyhelyen is. Amikor a törökök hangulata kicsit enyhült, kezdtek idemerészkedni a hívek. Bujkálva, lopakodva. Szentkút közelében a régi írások szerint egy fából épített kápolnát említenek, melyet alig használtak. 1542-ben felgyújtották a törökök. Eleinte a búcsújárást is tiltották, később viszont adót szedtek a búcsúsoktól. A gyöngyösi Koós család engedélyt kapott a Szent Kút födelének megjavítására a törököktől, miután a család gyerekei itt gyógyultak meg. A gyöngyösi ferences barátok körmenetet is szerveztek egy írás szerint. "Miután a hatvani török basától kértek és nyertek szabadságot azon Szent Forráshoz való menetelre, mely a verebélyi, vagyis tótverebi pusztában van."

A török uralom után (1526-1686) fellendült a búcsújárás. Almásy János megfelelő körülményeket teremt a búcsújáráshoz. 1705-ben elkészül a kápolna fenn a Kálvária-dombon. Ebből a kápolnából való a fájdalmas kápolna szoborsorozata. A Nagyboldogasszony képet is ebben az időben adják vissza a kegyhelyre a remeték, akik eddig rejtegették.

1756-63 között épült a mai kéttornyú templom Almásy János kegyúr és a búcsúsok adományából. Négy szobát építettek a sekrestye mellé, melynek első lakói remeték voltak.

1772-ben ferencesek költöztek ide. Ők építették tovább a kolostort, a lelkigyakorlatos házat, a búcsús szállásokat, a Lourdesi-i barlangot, a kálváriakápolnát és látták el a lelki gondozást.

II. József idején fürdő épült a patak partján, hogy legyen ürügy a több napos zarándoklatra. Az uralkodó egy napra korlátozta a búcsújárást.

1865-ben Almásy Edmund megépítette az Almásy család elhunytjainak és a gyónóudvar penitencia kápolnáját Nepomuki Szent János, a gyónási titok vértanújának tiszteletére. A Megkötözött kezű Jézus szobra került az oltárára. A mostani Lourdes-i barlang 1932-ben készült el a zarándokok adományaiból.

1933-ban a keresztút végén elkészül a most is látható Kálvária kápolna. A gyóntatóudvarban kápolna épült.

VI. Pál pápa 1970. Április 26-án "Basilica Minor" rangra emelte és teljes búcsút engedélyezett az év minden napjára, vagyis megerősítette XI. Pius által adományozott búcsút, és az Apostoli Szentszék engedélye alapján ezen a kegyhelyen a húsvéti gyónás egész évben érvényesen elvégezhető.

Nógrád falu első számú (és talán nem túl nagy felelőtlenség kijelenteni: egyetlen valamire való) látnivalója. A történészek szerint már a magyarok bejövetele előtt erősséget emeltek itt a bolgárok (akkoriban még "új vár" névvel illették, ebből a novigrad kifejezésből származik a település - és rajta keresztül pedig az egész megye - mai Nógrád elnevezése). Már Anonymus is megemlékezik róla Castrum Nougrad-ként. A XII. századig királyi vár, majd II. Endre a váci püspöknek adományozza. Stratégiai jelentőségét mi sem igazolja jobban, mint a számos hódítás (illetve hódítási kísérlet), és az állandó veszedelmek miatti erősítgetések. Portyáztak erre husziták, majd Mohács után - először Szapolyai majd Ferdinánd király uradalmaként - a törökök fenyegetik. Nem is sikertelenül: a gyenge királyi helyőrség elmenekülése után a budai pasa kezére kerül, de fél évszázad múltán újra a Habsburgok hódítják vissza. Eztán Bocskai majd Bethlen katonái szállják meg, újra a királyé lesz, aki ezúttal megvédi a budai pasa újabb ostromától, de csak azért, hogy a XVI. század második felében ellenállás nélkül adja át parancsnoka a pogánynak. Török kézen van, amikor egy villámcsapás felrobbantja a lőportornyot; romjaiból aztán sosem épül már fel.

A falu képét egyértelműen a várdomb és a vár romjai uralják, így nem nehéz rátalálni. A domb aljában kis parkolóban szállhatunk ki a kocsiból (a parkoló közelében két vendéglátóhely is működik), onnan egy kis kaptatóval jutunk fel a viszonylag impozáns kapuhoz némileg elhanyagolt, gazos, de azért jócskán járható környezetben. Útközben megtekinthetjük a hét vezérre emlékeztető hét kopjafa-szerű oszlopot, amelyeknek aljára nógrádi települések vannak valamilyen kiismerhetetlen okból és rendszerben felfaragva.

Odafent meglepően nagy alapterületet ölelnek körbe a szinte már földig omlott, de néhány szakaszon 1-2 méter magasan restaurált falak. A szabálytalan alaprajzú egykori építmény közepén hajdani torony jó húsz méteres falmaradványa ágaskodik, tőle kis sétára egy zsindellyel fedett kilátót találunk. A vár átellenes részén áll a legjobban helyreállított bástyaszerű terasz.

Az erősség többi része azonban szinte teljesen érdektelen, körben a "falakról" letekintve rettenetesen elhanyagolt is ráadásul. Mindezért kárpótol a belépődíj hiánya, valamint az odafentről kínálkozó remek körpanoráma. Ha erre járunk, ezért érdemes azért egyszer felmászni oda.