preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload

Győr

Település ismertető

A szavazás jelenlegi állása:

Eredmény:
27 szavazat

Az Ön véleménye:

Győr

Szavazatszám: 27

Hivatalos honlap:

Szerkeszt Új kártya

Látnivalók

Székesegyház

Győr

Eredmény:
Szent István királyunk alapította a győri püspökséget és a székesegyház alapjait is az ő uralkodásának első éveiben rakták le. Az írásos emlékek szerint már a XI. század végén háromhajós, emelt szentélyű székesegyház állott itt. Az első tornyok Omodé püspök idejében (1257-1267) épültek. A XIV. század végén, Héderváry János püspöksége (1386-1415) alatt épület a templom déli részén lévő gótikus kápolna, ahol ma a Szent László herma és Boldog Apor Vilmos püspök síremléke található. A mohácsi csata (1526) után tűzvészben ledőlt a templom egyik tornya, majd 1580 körül egy robbanás következtében a másik is. A törökök a székesegyházat ágyúállásnak, raktárnak és istállónak használták. Draskovich György püspök (1635-1650) nevéhez fűződik a székesegyház helyreállítása. Giovanni Battista Rava, olasz építészt bízta meg a székesegyház helyreállításának a megtervezéssel. A torony és a sekrestye, később, Széchenyi György püspöksége (1659 -1681) idején épült. Az 1655-ben Walter Lynch ír püspök által Írországból Győrbe menekített Szűzanya kép 1697. március 17-én, Szent Patrik ír védőszent ünnepén vérrel könnyezett. Ezáltal a székesegyház Magyarország egyik legjelentősebb búcsújáróhelyévé vált. 1767-ben Zichy Ferenc püspök gyönyörű barokk oltárt emeltetett a kegyképnek az északi mellékhajóban. Szintén Zichy Ferenc nevéhez fűződik a templombelső barokk stílusban történő felújítása. Hefele Menyhért készítette a terveket, Franz Anton Maulbertsch és segédjei festették a freskókat és az oltárképek egy részét. Az oltárépítmények és a szobrok egy része Gotschall József bécsi kőfaragóműhelyéből származnak. A torony megerősítése érdekében Handler Jakab 1823-ban klasszicista homlokzatot épített a nyugati oldalra. A XX. század elején a székesegyház Aigner Sándor és Csányi Károly tervei alapján bazilikális elrendeződésű tetőzetet kapott és neoromán stílusú részletekkel látták el. Azonban a II. világháborúban sajnos a tetőzet súlyosan megsérült, a toronysisak ledőlt. A bazilikát 1968 és 1972 között restaurálták. A győri székesegyházban őrzik Szent László hermáját, mely a Szent Korona és a Szent Jobb mellett Magyarország legjelentősebb szakrális emléke. 1192-ben, Szent László szentté avatásakor a nagyváradi sírból kiemelték a csontereklyéket, s a szent király koponyáját előbb egy egyszerű ereklyetartóba, majd a hermába helyezték el, és a nagyváradi székesegyházban őrizték. A szent ereklyét Náprági Demeter erdélyi püspök hozta Győrbe, amikor győri főpásztorrá nevezték ki 1607-ben. A herma sodronyzománcos mellrésze a később Európa szerte elterjedt díszes zománctechnika első ismert emléke. Az Európa legszebb hermájának tartott ötvös remekmű az egyetlen hiteles árpád-házi királyábrázolásunk. Minden év június 27-én ünnepi körmeneten hordozzák körbe a szent király hermáját.

 

Karmelita templom

Győr

Eredmény:
1697-ben telepedtek le a karmeliták Győrött. Templomuk 1721-1725 között épült a rendbeli Athanasius Wittwer laikus testvér tervei alapján. 1732-re készült el a kolostor. Az épület olaszos karakterű főhomlokzata mögött ellipszis alakú, kupolával fedett hajó és négyzetes szentély húzódik meg. A Szűz Mária előtt hódoló Szent Istvánt és Szent Imrét ábrázoló főoltárkép Mario Altomonte műve. Az épületegyüttes híres Loretói-kápolnájában áll az 1717-ben készült „Fekete Mária” szobor.

 

Loyolai Szent Ignác bencés templom

Győr

Eredmény:
1627-ben telepedtek le a jezsuiták Győrött, első templomuk 1634 és 1641 között épült Baccio del Bianco tervei szerint, a római Il Gesu templom mintájára. 1667-re épület fel a rendház és az iskola. A két torony a XVIII. században épült. 1802-ben a A jezsuita rend feloszlatása után a bencések kapták meg a templomot és a hozzá kapcsolódó rendházat és iskolát. A templom belseje korabarokk stílusú. A XVIII. század derekán született a hajó díszítése. Paul Troger, a bécsi barokk festészet legjelesebb művésze alkotta a Loyolai Szent Ignác megdicsőülését ábrázoló főoltárképet, valamint, a szentély és a hajó mennyezetképeit, melyek Loyolai Szent Ignác mennybevitelét és az Angyali üdvözletet ábrázolják. 1749-ben Gode Lajos készítette a gyönyörű barokk szószéket, az orgonaszekrény 1755-bõl származik.

 

Étel-ital

Matróz Kisvendéglő

Győr

Eredmény:

Nyugat-Magyarország egyik legjobb halászléje. Aki eddig nem szerette, az is rajongója lesz. És csodálatos pogácsák. A piactér oldalában van, a Duna-partnál. Hangulatos kockás abroszok, régi vágású pincérek. Szindbád is csettintene.

Kisfaludy Kávéház

Győr

Eredmény:
Balra a házban; jó időben terasz is van előtte Győr belvárosában szerencsére nem csak egy kávézó található, így ha nem tetszik a Matias Cukrászda, akkor van lehetőségünk másutt üldögélni. Mi véletlenül bukkantunk rá a Kisfaludy Kávéházra, de nem bántuk meg.

Habár a teraszon helyet foglalva az enteriőrből keveset láttunk – csak a mosdóba jövet-menet tűnt fel a viszonylag nagy beltér, és az érdekes, igényes hatású fehér ülőhuzat mindenütt –, de ez valóban békebeli hangulatot áraszt, amit erősít, hogy hétköznap délután is élőzenével szolgál egy idős úr a pianínónál ülve.

A süteményes kínálatot nem is vizsgáltuk meg, csak egy almafröccsöt és csapolt sört fogyasztottunk, ami ugye kevés mozgásteret enged az ítéletnél. Érdekesség, hogy a "korsó" űrmérték Győrben a söröknél a jelek szerint fél liter helyett csak négy deci, ez mondjuk kellemetlen tapasztalás.

A pincér fiatal férfi, előszeretettel tegezi a vendégeket, ami egy "békebeli kávézó" hangulatához, de megkockáztatom, még közönségéhez sem igazán illik, ám lelkük rajta. A folyóirat-felhozatalt sem volt módom ellenőrizni, de futó pillantásom nem látott egy újságot sem.

A diszkréten megbúvó, nem hivalkodó Kisfaludy Kávézó kellemes, inkább átlagosnak tekinthető hely, de jó értelemben véve: nem hivalkodik, nem akar többnek látszani, mint ami (sőt, talán mondhatnánk: kívülről még kevesebbnek is látszik, mint ami). Kiválóan alkalmas üldögélésre, beszélgetésre, felfrissülsére.

Matias étterem és kávéház

Győr

Eredmény:
Matias kávéház, étterem és cukrászda, Győr Győr a sétálóutcában találjuk "a" kávéházat, amit minden valamire való belvárosban fel kell lelnünk. Így van ez az egri Dobos cukrászdával is, és a Matias – ami, ahogy neve mutatja, egyúttal étterem is – már messziről kínálja magát a sétálóknak. A patinás épület nyilván patinás múltat is takar, bár erre sem a honlapon, sem a odabent nem utal semmi történeti vonatkozás (csak egy interntes cikkből derül ki, hogy 2009-ben nyitották). A tágas helyiségben hétköznap kevés vendég üldögél. Külön emelet szolgál a vacsorázóknak, lent a kávéház-cukrászda található. a hangulat kellemes, de azért nem kivételesen impresszív.

A személyzet fiatalokból áll, akik előszeretetettel fordulnak tegeződve a vendégekhez, még akkor is, ha a vendég történetesen magázza őket; ez a sajátos csendőrpertu egy láthatóan nem ifjúsági vendéglátóhelyen nekem mindig kellemetlen tapasztalat, de sajnos eléggé elterjedt. A számlán egyébként a készítő és a felszolgáló neve is fel van tüntetve, esetünkben "Triay Carlos" művésznév olvasható, ami enyhén nevetséges.

A másik kényelmetlenség, hogy nincs süteménylap; a süteményespulthoz kell fáradni, és ott kell kiválasztani, mit szeretnénk. Ennek persze az is lehet akár az oka, hogy a választék mindig rugalmasan változik, ami kimondottan jó dolog lenne, bár egy olyan színvonalú helyen, aminek a látszatát a Matias kávézó kelteni kívánja, akár a naponta nyomtatott süteménylista sem lenne abszurd követelmény (többek között ezért is csak kelti azt a bizonyos látszatot).

Mindenesetre a választék kétségtelenül bőséges. Somlói ugyan nincs a standard felhozatalban, de sietnek közölni, hogy igény esetén elkészítik, ami ritka jó pont. Én általában helyi különlegességeket próbálok ki, ami jelen esetben a Matias torta volt, ám ezzel eléggé melléfogtam: marcipános csokoládétortára emlékeztető, szinte ehetetlenül édes szeletet kaptam, amit csak nagy küzdelem árán tudtam elfogyasztani; a mindent elnyomó édesség alatt csak nagyjából tudtam kivenni az egyébként jó minőségű összetevőket.

Az árak elég magasak, egy-egy szelet sütemény 400-550 Ft között van, ez Budapesten sem minősülne olcsónak, dehát itt már nyilván az osztrák pénztárcákhoz vannak igazítva az árcédulák.

A Matias étterem és cukrászda jó adottságokkal rendelkező hely, és (dacára a balfogásomnak, feltételezem) jóféle süteményekkel is szolgál. Csak a személyzettel kellene törődni még egy keveset, és akkor az ember akár szívesen visszatérne máskor is – így azonban nem biztos. Lehet, hogy inkább a Kisfaludy Kávéházat választja.