A Madách téren, közvetlenül a „Diadalív” tövében nyílik a hely. Néhány éve ugyanitt Sancto Spirito néven egy amolyan puccos biziniszmen-étterem volt (alighanem csődbe ment). Nos, a Castro ennek épp az ellenkezője: főleg fiatalokkal és hétköznapi bútorokkal teli, valódi bisztró, amely a nevével ellentétben azonban semmiféle kubai, karibi, ne adj’ isten baloldali-cheguevarás hangulatot nem sugároz. Ez azonban nem baj.

Az árak belvárosi viszonylatban nem drágák, (hasonlóak például a pár sarokra lévő Négyszázhoz) bár az ételek – amelyek közt balkáni ételek (pljeskavica, vesalica, csevapcsicsa) is szerepelnek –, lehetnének kicsit olcsóbbak. Estefelé még hétköznap is rengeteg vendég van, ezért még az apróbb asztalokat is nehéz kifognunk. A vendégsereglet létszámához képest a kiszolgálók száma elég csekély, így ha óhajtunk valamit, és nem frekventált helyen ülünk, akkor némi ügyeskedésre van szükség a pincér(nő) odaintéséhez. A kiszolgálás egyébként normális, gyors.

A bisztróban van Wifi (sokan használják is), sőt, a bejárat mellett néhány internetes terminált is találhatunk. A dohányzás nemhogy tilos lenne, hanem kifejezetten a hely sajátossága. Részben emiatt, részben pedig a hangszórókból áradó nagy alapzaj miatt hosszú baráti beszélgetésekre nem igazán alkalmas.

A Négyszáz kocsma nem kis fába vágta a fejszéjét, amikor megnyitott - ekkoriban ugyanis a Kazinczy-Király-Gozsdu udvar környékén a gettóban már jeles konkurensekkel kellett mérkőznie. A helytállás úgy látszik, sikerült.

Hogy miért épp Négyszáz a neve, az az egyszeri látogató számára nem derül ki. Egyes vélemények szerint az alapterülete négyzetméterben (ez el is képzelhető, meglehetősen tágas a hely), máshol egy blogban arról olvasni, hogy a középütt álló söntést lehet négyszáz tyúklépésben (!?) megkerülni. Talán igen, talán nem, a lényeg, hogy a büszkén viselt nevet a cégér nem csak magyarul, hanem olaszul, angolul és valamilyen szláv nyelven is hirdeti (németül nem, ami a gettó kellős közepén talán némiképp érthető).

A Négyszáz kísértetisesen emlékeztet a Corvin áruház hátuljában található Jelen Bisztróra, de a Castro Bistro is felrémlik rögtön a látógató előtt: hangulat, vendégprofil, étel- és italkínálat is szinte egy az egyben megegyezik. Az egy lényegi különbség, hogy a Négyszáznak nyáron kinti terasza is van, már amennyire ezt a Kazinczy utca és a Gozsdu udvar közötti szűk passzázs helyileg megengedi.

Ami a menüt illeti, a mostanában divatos módon délszláv ételek (darálthús-származékok) teszik ki a kínálat tetemes részét, amelyek nem rosszak ugyan, de egyrészt unalmasak már, másrészt sosem értettem, azon kívül, hogy könnyű őket elkészíteni, vajon miért kerülnek ilyen nagy számban a budapesti publikum tányérjára. A szerb egytálételek mellett azonban egész jó "normál" kínálat is adódik. Mi például húslevest próbáltunk ki, hozzá pedig bélszínt illetve marharostélyost krumplival és salátával (a tulajdonos személyes ajánlására). A jó kétujjnyi vastag hússzeletek rendkívül kiadósak és erős átlagos minőségűek voltak. Desszertképpen csokoládé szuflét választottunk, ami viszont valószínűleg az egyik legízletesebb a városban. Az árak: 600-800 Ft egy leves, a marhaétel 2600-3000 Ft között van, a szuflét 600-valamennyiért adták.

Az egyetlen - bár annál zavaróbb - körülmény a kiszolgálók unott, kellettlen arckifejezése. Nem tudom, miért, de ez a jelenség a pesti vendéglátóhelyeken eléggé elterjedt, ennek ellenére mégsem tudom megszokni. Lehet, hogy csak rossz napja volt épp a pincérnőnek, mindenesetre ezek után erősen meggondolom, még egyszer betérjek-e oda nézni a képét. Talán a szuflé mégis rábír valahogy.

Dohányozni - egyelőre - bent is lehet. Holnapja nincs, ami egy ekkora beruházásnál legalábbis meglepő ma már. Jó bornak talán mégsem kell cégér?