Budapest Belvárosában (szerencsére) egymást érik a kávézók, az embernek szinte alig van ideje nyomon követni őket. Ebben a nagy konkurrencia-harcban eleve nehéz lehet helytállni, nem is szólva arról, ha valaki ezzel épp a híres Centrál tőszomszédságában próbálkozik ezzel. Pedig a Pesti Lámpás épp ott van: a Károlyi Mihály u. 12. alatt. A névi a zsámbéki Öreg Lámpás étterem után jön, ennek tulajdonosai nyitották a helyet Pesten.

Magát az épületet nehéz lenne eleganciában felülmúlni (ez talán még az új New Yorknak sem sikerülne), mióta az Ybl Palotát vagy tíz éve valami német cég felújította. Ha valaki bekukkant az udvarba, úgy érzi magát, mintha nem is Magyarországon lenne (és ezt most pozitív értelemben kell érteni ;) ). Ezt egyébként úri társaságok is megérezték: az egyik belső teremben zártkörű szivarklub működik, évi 800.000-es tagdíjjal. Külön érdekesség a fedett, szökőkutas udvar, amit melegebb időben ebédhez ajánlok. Igaz, a pulzáló szökőkút csobogása hosszú távon kicsit zavaró.

Maga a kávézó a Károlyi utcáról nyílik, a meleg sötétbarna színeivel szerintem a modern és a régi szép ötvözetét adja (én főleg az utóbbit becsülöm sokra). Van egy kisebb galériája is, de érdemesebb lent, az ablak mellett helyet foglalni (kár, hogy nincs különösebben szép kilátás).

Alapvetően étterem (étkészlet és borospohár van minden asztalon), de kávét, üdítőt kérve sem néznek ki minket. A kiszolgálók igazán előzékenyek, korrektek (egyszer az egyik pincérhölgynek azonban gondot okozott a gépből előcsalni a számlát). Az árak a körülményekhez képest nem számítanak drágának, és a minőség sem rossz. Főleg baráti, üzleti találkozókhoz ajánlanám; este igazán hangulatos.

Ma újra egyre több tálcás gyorsétterem van Budapesten. Ezek közt jellegzetes, és nem is olyan régen elég felkapott volt a Szeráj, amely – komoly vendéglátói hagyományokat folytatva – az egykori City Grill étterem helyén működik a Vigadó előtt. A neve is mutatja, hogy az egyébként országszerte elterjedt török étkezdék közé tartozik, de azok legtöbbjétől eltér mind kínálatának, mind magának a helyiségnek a méretében (pozitív irányban). A két (másfél?) szintes, jókora, és egyébként jellegtelen, de praktikus kialakítású egységet ebédidőben valóságos roham veszi ostrom alá (ilyenkor még az utcán is hosszú sor kígyózik), de még az üres órákban is jó néhány vendéget találhatunk ott. A személyzet jelentős része valóban török-arab vonásokkal rendelkezik, csak a vendégekkel verbálisan kommunikáló kiszolgálók, és valamilyen oknál fogva a szennyeseltakarítók magyarok. Az egzotikus hangulatot fokozza a vendégsereg nagyszámú keleti tagja, akik láthatóan törzsvendégként időznek ráérősen a Szerájban.

Ami az ételeket illeti, elsősorban természetesen tipikus, de bő keleti választékkal találkozhatunk: kebab, falafel, török pizza, török édességek, török tea. Emellett persze a magyar ízléshez jobban igazodó étkeket is találunk, pl. sült csirkét krumplipürével, illetve kozmopolita Coca-cola termékeket. Nekem nagyon ízlik a kis, kerek keleti kenyér, amit a legtöbb fogáshoz bátran vehetünk. Az árak átlagosak (egy kebab-tál 1000 Ft, egy török pizza 600 Ft), a minőség se nem jobb, se nem rosszabb, mint más török étkezdékben.

Ha egy gyors, méltányos árú ebédet akarunk enni, akkor a Szerájt érdemes néhányszor útba ejteni, de azért minden nap itt étkezni elég egyhangú lenne – annyira nem változatos a menü, és a hely hangulata sem különösebben lebilincselő.

Budapest alighanem egyik legpatinásabb étterme a Ferenciek terén 1877 óta üzemel, jelenleg Bereznay Tamás konyhafőnökségével. A portál nem túl figyelemfelkeltő, belépve azonban figyelmes fogadtatás vár, öltönyös urak kísérnek a helyünkre, kabátunkat gardróbban hagyhatjuk. Kívülről nem is gondolná az ember, milyen nagy a belső tér: a külső „söröző” mögött több kisebb-nagyobb teremben vannak megosztva az asztalok (egy légtérben, így a dohányfüst szabadon áramlik). A helyiségek hangulata századelősen értelmezett magyaros, történelmi portrékkal, latin feliratokkal. A berendezés ide illő, az asztalok talán kissé alacsonyak. A kiszolgálás diszkrét és udvarias, bár ha sok vendég van, elég nehezen jutnak el a pincérek az asztalokhoz. Mosdó rendben.

A választék nem túlságosan bő, de ez mint tudjuk, általában jó előjel. A választott előételek – sajttál illetve „klasszikus ízkavalkád” (négyféle kenyérre kenhető krém) – nagyon ízlettek. A fehér rokolyás pityókaleves sem volt rossz, bár itt az adag csekélysége már előre jelzett valamit a főfogás szűkösségéből. Az őzgerinc körtével és krumplival még úgy-ahogy, ám a vadmalac brokkolival már szinte valóban csak jelzésértékű adag volt. Persze tudjuk, hogy az előkelő helyeken a mennyiséget nem szokás túlzásba vinni, de ez személy szerint engem nem érdekel; én egy étteremben jól akarok lakni, és ez a Kárpátiában nem igazán sikerült. A desszert (stíriai metélt, Kárpátia máktorta) szintén inkább egyfajta kóstolónak illett be. A minőséggel nem voltak gondjaink, viszont azt sem állíthatom, hogy különösebben mélyebb nyomot hagyott volna bennem. A számla öszege ellenben méltó a hely rangjához: két személy legalább húszezer forintot készítsen a bukszába. Legalább.

A Kárpátia büszkén hirdetett különlegessége az esténkénti élő cigányzene, amit nekünk is volt szerencsénk „élvezni”. Már eleinte furcsa volt, hogy semmilyen autentikus cigány muzsikát, de még csak magyar nótákat sem hallunk, amikor azonban az Operaház fantomjától a Keresztapa főcímzenéjén át a Mézga család-Nagy Ho-Ho-Ho horgász mesék zenéjéből képzett egyvelegig (!) volt alkalmunk a repertoárt végighallgatni, akkor meg kellett állapítanunk, hogy a fül számára az étterem szolgáltatása mindenesetre legalábbis ízléstelen.

A Jászai Mari tér közelében a Balassi Bálint utca 27 szám alatt található a Fehér Gyűrű söröző. Nyáron néhány kis asztalt is kitesznek a vendéglátó helyiség elé. Mivel söröző, így főleg italokat lehet kapni, természetesen sört, de azon kívül bort, rövideket, elég sokféle koktélt, valamint különböző alkoholmentes üdítőket, kávékat stb. Az étlap jóval szerényebb, komolyabb ételeket nem is lehet kapni, csak leveseket, egyszerűbb harapnivalókat, sörkorcsolyákat valamint desszerteket. Ott jártunkkor a kiszolgálás kimondottan lassú volt és nem túl szívélyes. A hely hangulata, légköre teljesen semmitmondó, átlagos, az árak normálisak. Szóval összegezve egy a teljesen hétköznapi budapesti sörözőkből, 12 egy tucat.