Budapest III. kerület
Látnivalók
Cella Trichoria
Budapest III. kerület

Kétségtelen, hogy kevéssé frekventált területen, az óbudai Körte és Hunor utcák kereszteződésében álló Cella Trichoriát nem túl könnyű megtalálni, viszont cserébe a jelzésszerű korláton átlépve máris az egykori falak között találjuk magunkat - ráadásul ingyen.
A ritka treff alaprajtú, három kápolnás kis istenházát nehéz templomként elképzelni, olyan apró, de épp ez adja meg a báját - azon kívül, hogy a Cella Trichoria Budapest egyik legrégebbi keresztény emlékhely.
Étel-ital
Kis Bojtár vendéglő
Budapest III. kerület

A III. kerületben, a Bojtár utca 29. szám alatt található a Kis Bojtár vendéglő, mely igazi hangulatos, családias kisvendéglő, megfelelő választékkal, ízletes ételekkel, normális árakkal, szívélyes kiszolgálással, napi ajánlattal, nyáron kerthelyiséggel és parkolási lehetőséggel. Hétköznap 11-től, hétvégén 12-től van nyitva, mikor egyszer egy szombati munkanapon tévedtünk oda, úgy 11h10-körül azt hinvén, hogy már nyitva találjuk, akkor tudtuk meg, hogy hétvégén később nyit. Már tovább akartunk állni, mikor kicsapódott az ajtó, és már tessékeltek is befelé, hogy foglaljunk csak helyet, máris előrángatták a szakácsot, és tényleg elég hamar jóval a hivatalos nyitás előtt, már gőzölgött is előttünk a leves.
Cím: 1037 Budapest, Bojtár u. 29.
Tel.: 367-5440
E-mail: csibi54@axelero.hu
Nyitvatartás:
H - P : 11:00 - 22:00
SZ-V : 12:00 - 22:00
Magic Burger
Budapest III. kerület

Számos gasztronómia és gourmand blog valamint egyéb közösségi oldal (pl.: Origo) szerint Budapest legjobb hamburgerét a Szentendrei út elején, a Raktár utca és Bogdáni út közötti szakaszán található Magic Burger nevű helyen lehet kapni. Nosza rajta, a kollégákkal egyik nap ebédidőben gondoltunk egyet, kipróbáljuk, valóban olyan jó-e, mint a híre.
A Magic Burger valójában egy útszéli lakókocsi, mely első ránézésre nem tűnik túl bizalomgerjesztőnek, de hát nem vagyunk előítéletesek. A lényeg az étel minősége és az árérték aránya.
Hétköznapi ebédidőben jelentős számú vendég állt már sorban, mikor ott jártunk. A kiszolgálás kicsit lassú, valószínűleg a frissen sütött, jelentős méretű húspogácsák elkészítési idejének köszönhetően.
Már az étlap láttán zavarba estünk, hogy mit is rendeljünk a számos hamburger közül, vagy esetleg hot-dogot, gyrost, melegszendvicset? Végül is, ha már „Budapest legjobb hamburgere" (bár a sorba álló visszatérő vendégek szerint a gyros is nagyon finom) akkor maradtunk a hamburgernél. Rendben, de milyen hamburger legyen és főleg mekkora? Három féle húsból (marha, sertés, csirke) valamint hús nélkül (vega), három méretben (normál, óriási és monster) rendelhető az alap hamburger mely még egyéb különböző extra felétekkel és duplahússal egészíthető ki. Az igazi hamburger az marhából készül így ez hamar eldőlt, valamint mivel éhesek voltunk bevállaltuk az óriásit.
Nos, nem bántuk meg. 20dkg házi készítésű, rostapon helyben sütött, ízletes húspogácsa, minden féle földi jóval, hatalmas puffancsban, valóban nagyon ízletes és laktató volt. Nyam-nyam összefut a nyál a számban így visszagondolva is. Ebédre ettem, de még másnap reggelre sem éheztem meg utána. Az árérték aránya is nagyon kedvező.
A külön rendelésre készített monster burger valóban szörnyeteg lehet, összesen 2kg!
Aki valóban jó hamburgert szeretne enni, bátran próbálja ki a Magic Burgert, nem fogja megbánni.
