Budapest
Kerületek
Budapest kerületei
* A kerülethez fel van töltve tartalom.
- Budapest I. kerület (7) *
- Budapest II. kerület (6) *
- Budapest III. kerület (3) *
- Budapest IV. kerület (1) *
- Budapest IX. kerület (0)
- Budapest V. kerület (14) *
- Budapest VI. kerület (9) *
- Budapest VII. kerület (2) *
- Budapest VIII. kerület (4) *
- Budapest X. kerület (2) *
- Budapest XI. kerület (4) *
- Budapest XII. kerület (1) *
- Budapest XIII. kerület (7) *
- Budapest XIV. kerület (2) *
- Budapest XIX. kerület (0)
- Budapest XV. kerület (1) *
- Budapest XVI. kerület (2) *
- Budapest XVII. kerület (0)
- Budapest XVIII. kerület (0)
- Budapest XX. kerület (0)
- Budapest XXI. kerület (0)
- Budapest XXII. kerület (1) *
- Budapest XXIII. kerület (0)
Legfrissebb kártyák
Fondue bár
Budapest II. kerület
Nincs túl sok hely Budapesten, ahol az ember fondüt ehetne, ezek egyike a II. kerületben a Keleti Károly utcában található Fondue bár. Már kívülről sem tűnik túl nagynak és csábítónak a hely, belépve meglepődve tapasztaljuk, hogy még a külső alapján felállított előítéleteinket is alulmúlja. Igazából egy aprócska kis, füstös, sarki kocsmára emlékeztet, három összezsúfolt asztallal valamint egy néhány székes bárpulttal. Ha ezek ellenére sem ment el a kedvünk, bírjuk a vágható cigaretta füstöt és kapunk szabad asztalt (mely nem könnyű, mert általában foglaltak) rögtön rendelhetünk is egy fondüt. Az eddigi sok negatívum után azért pozitívuma is van a helynek, elég bőséges a fundü választék, mind sajt, mind csokoládé mind egyéb fondükben. Az általunk kóstolt kétszemélyes sajtfondü ízletesnek és bőségesnek bizonyult. A hely másik előnye, hogy a többi fondü étteremmel összehasonlítva kedvezőek az árai, 3000 Ft / 2fő ártól indulnak az átlagos fondük.
Gold Center Sport- és Szabadidő központ
Budapest XI. kerület
A Budafoki úton található impozáns méretű Gold Center Sport- és Szabadidő központban az aktívan kikapcsolódni vágyók több sportágban és szabadidős tevékenységben kipihenhetik a napi robot fáradalmait, vagy csak egyszerűen egy jót biliárdozhatnak a barátaikkal. Fallabda és teremfoci pálya, fitness, aerobic és jóga edzés, biliárd, darts és póker, valamint étterem és bár várja a kikapcsolódni vágyókat. A kisgyermekesek sem takarózhatnak azzal, hogy nincs idejük a gyermek mellett, mivel gyermekmegőrző is van. Biliárdozni már többször biliárdoztam itt, az asztalok elég jó minőségűek (természetesen játékidőre számlázottak), valamint elég sok és sokféle (pool, snooker, karambol, pyramid, rex) megtalálható belőlük a két (nem dohányzó és dohányzó) biliárd teremben. A honlap szerint Magyarország legnagyobb biliárdklubja ezt se megcáfolni, se megerősíteni nem tudom. A hely színvonalas, viszont cserébe elég borsosak az árak, főleg az esti főidőben (H-Cs: 1090 Ft/óra, P-V: 1190 2009-ben) a kevésbé felkapott napközbeni időpontokban az árak jóval kedvezőbbek (495 Ft/óra 2009-ben). A helyszíne biliárd és darts kellékeket valamint különböző kártya készleteket is lehet kapni. Az italok árai nem annyira vészesek, szokványos szórakozóhelyi árak. A többi sport- és szabadidős tevékenységet itt még nem próbáltam, azonban a fallabda pálya árait meglátva, kicsit elborzadtam (2009-ben a csúcsidőben 4000 Ft/óra a legolcsóbb időpontokban is 2800 Ft/óra, máshol a csúcsidő ennyi.) a honlap képei, valamit a létesítmény általános színvonala alapján a pályák elég kulturáltnak tűnnek, na de akkor is kérem.
1117 Budapest, Budafoki út 111-113.
A38 Koncerthajó
Budapest XI. kerület
A Petőfi híd budai lábánál horgonyzó A38 állóhajó jelenleg koncerthajóként, kulturális központként és étteremként funkcionál. Az eredeti nevén Artemovszk 38 1968-ban épült ukrán kőszállító hajónak, hosszú utat tett meg, míg végül koncerthajó lett Budapesten.
Koncerthajó
Változatos stílusú és magas színvonalú koncerteket szoktak itt szervezni neves külföldi és magyar fellépőkkel. A koncerthelyiség akusztikai berendezései a szakemberek szerint az egyik legjobb most Magyarországon.
Boutique Hotel Bristol**** Budapest
Budapest VIII. kerület
Boutique Hotel Bristol**** Budapest
Budapest üzleti negyedében található az egyik legújabb 4 csillagos budapesti szálloda, a Boutique Hotel Bristol a Keleti pályaudvar mellett. Kiválóan alkalmas rendezvények, konferenciák helyszínéül.
Heinrich Hentzi-emlékmű
Budapest I. kerület
Habár a Hentzi-emlékmű ma már nem áll, mind hősünknek, mind az emlékműnek olyan érdekes a története, hogy a Várban kalandozók érdeklődésére talán így is számot tart.A császárpárti hadfi története a XVIII. századi Svájcban kezdődik, ahonnét családja - minekutána nagybátyja a konföderáció alkotmánya ellen tör, és kivégzik - Debrecenbe menekül; itt születik a kis Heinrich, aki magyarországi születése ellenére megveszekedett magyarellenes volt egész életében. Ezt a császár hű katonájaként bőven volt is alkalma kimutatni (bár karrierje elején még inkább Napóleon ellenében vitézkedett).
A forradalom idején az újvidéki Pétervárad erődkomplexumának parancsnoka volt, és bár e minőségében uralkodója parancsára le kellett ugyan tennie a hűségesküt a magyar alkotmányra, kereste a lehetőséget arra, hogy az erődöt a császáriak kezére juttassa, ami miatt Pestre kerül a magyarok börtönébe. Miután Windisch-Grätz a várossal együtt "felszabadítja", örömmel ajánlkozik a Budai Vár kapitányának, és - mivel a magyaroktól ezek után sok jóra nem számíthatott - a tavaszi hadjárat során körömszakadtáig védte is a Várhegyet (mondjuk nem túl lovagiasan, ugyanis fentről minden nap értelmetlen pusztításvágyból ágyúztatta Pestet). Meg is lett a jutalma: a betörő ostromlók keze által harcban halt meg a Szent György téren.
A történet azonban innen vesz érdekes fordulatot. A szabadságharc elbukása után Hentzi ugyanis háborús hőssé magasztosult, olyannyira, Hogy Ferenc József saját uralkodói zsebpénzéből emeltetett számára egy igen provokatív, 22 méteres (!) ércemlékművet a Várba (a mai Köztársasági Elnöki Palota elé nagyjából), ami ily módon az első emlékmű lett a területen. Innen a lakossági tiltakozások ellenére sem volt hajlandó eltávolítani, sőt, a honvédokat koszorúzni rendelték ki a monumentumhoz időről időre.
Végül Erzsébet királyné meggyilkolása után a városvezetők nagy ravaszul épp a Hentzi-emlékmű helyére kívántak a Sissynek mementót állítani, amit az özvegy király sem ellenezhetett. Az áruló oszlopa a Hűvösvölgybe került, majd szép lassan az enyészeté lett; ma két szoboralakot őriznek róla a Hadtörténeti Múzeumban, egy harmadikat pedig a Budapesti Történeti Múzeumban. Hiába, így múlik el a világ dicsősége...
Belgrád rakpart 13-15. lakóház
Budapest V. kerület
A szomszédaitól semmi igazán különös vontakozásban nem különböző aldunasori (vagyis a Belvárosi Templomtól délre eső) bérház nagyszerű példája annak az épületnek és a mögötte húzódó polgári-társadalmi szemléletnek, ami a XX. század elején Budapest szinte valamennyi lakóházára jellemző volt.
Ezen a meglehetősen alacsony presztízsű partszakaszon a XIX. században semmi érdekes nem volt: halászok és tímárok tanyáztak erre szegényes földszintes házaikban (a tímármunkához sok víz kellett, és a dunai szél elhordta a munka bűzét is). Igazán csak az egész rakparton (a mai Erzsébet-hídtól a Nagyvásárcsarnokig) végighúzódó dunaparti piac miatt jártak erre a polgárok. Mivel akkoriban németajkúak lakták szinte egész Pestet, ezért a környező utcák neve is német volt: Lederer Gasse (a tímárokról), Brauhaus Gasse (ma: Sörház utca, a mai Fővárosi Közgyűlés helyén álló első pesti sörfőzdéről). A németeken kívül itt csoportosult a balkán felé irányuló kereskedelmet vezénylő görög és szerb polgárság is (tempolmaik, a Szerb templom és a mai Petőfi téri ortodox templom, ma is állnak). A városrész legdélibb része a mai Fővám tér és a Vámház körút környéke volt, amely – ahogy a nevekből is kikövetkeztethető – a királyi városok árumegállító jogából adódó vámszedés helyszíne volt. A mai Corvinus Egyetem épülete volt eredetileg a vámhivatal, a mellette húzódó Sóház utca ennek egykori nevére utal, tekintettel arra, hogy a só volt a legjellemzőbb vámáru.
Ezen a területen építette meg 1909 és 1911 között bérházát Bálint Sándor gazdag téglagyáros (akkoriban az egyik legáltalánosabb befektetési forma volt a bérházépítés). Tervezői Orth Ambrus és Somló Emil (Alpár Ignác sógora), számos más jelentős épület alkotói.
A ma több tucat lakást magában foglaló épület eredendően emeletenként csak három lakást jelentett, amelyek alapterülete 160, 300 (!) és 400 (!!) négyeztméteresek voltak – de hozzá kell tenni, hogy még a 400 m2-es lakásokban is csak a felső középosztály tagjai lakták, nem az igazi vagyonos osztály. A leggazdagabb lakó Beke gázműigazgató volt, aki a "200 pengő fix" korában 2500 pengős jövedelemmel rendelkezett, külön szolgasereg, gépkocsi és motorcsónak (!) állt rendelkezésére (lánya mai napig a ház lakója, csakúgy, mint az építtető Bálint dédunokája).
Akkoriban rendesen bérleményként lakták a lakásokat a tehetős emberek is. A kényelmüket a házmester (rendre felügyelt, béreket szedte be, kisebb megbízatásokat is ellátott), a viceházmester (akinek ingyen szolgálati "lyuk" járt a hátsó udvarban) szolgálták saját személyzetük mellett (akik természetesen nem az első úri lépcsőházban, hanem a hátsó, szűkebb és szegényesebb cselédlépcsőn jártak, amelyben e házban azonban lift is volt – a háborúig). Ez a ház ún. "Grand standing" lakosztályokkal rendelkezett, amelyekhez olyan luxus is járt, mint a vörös szőnyeg a lépcsőházban, illetve a központi porszívó, amelyet a pincéből fali csöveken át üzemeltettek.
Nem csoda, hogy a háznak akkoriban híres lakói is voltak, például Bajor Gizi és férje, az őt és saját magát végül meggyilkoló Germán Tibor gégészfőorvos, Gábor Zsazsa apja, valamint Polgár Tibor zeneszerző, a nagy sikerű korabeli "Gyűlölöm a vadvirágos rétet" c. sláger szerzője. Ma itt lakik Siklós Mária, az új Nemzeti Színház tervezője.
Az irigylésre méltó élet a háborúig zajlott, amelyet szintén tipikus, szomorú történések követtek. A bombázások romba döntötték a ház egy szárnyát, a gyors toldások-foldások még évtizedek után is gondot okoznak a lakóknak. A súlyos lakáshiány és a szocialista társadalom-átrendezés miatt megkezdődött a nagy lakások feladarabolása (szakszerűtlenül természetesen), amit csak a kitelepítések enyhítettek némiképp. A III. és IV. emeletett a BSzKRT foglalta le, dolgozói számára alakított ki otthonokat. Az építtető Bálint család röviddel az államosítások előtt olcsón kiárusította a bérleményeket, így a kisajátítást megúsza, és sajátos módon már akkor társasházzá alakult az épület.
Ezen a meglehetősen alacsony presztízsű partszakaszon a XIX. században semmi érdekes nem volt: halászok és tímárok tanyáztak erre szegényes földszintes házaikban (a tímármunkához sok víz kellett, és a dunai szél elhordta a munka bűzét is). Igazán csak az egész rakparton (a mai Erzsébet-hídtól a Nagyvásárcsarnokig) végighúzódó dunaparti piac miatt jártak erre a polgárok. Mivel akkoriban németajkúak lakták szinte egész Pestet, ezért a környező utcák neve is német volt: Lederer Gasse (a tímárokról), Brauhaus Gasse (ma: Sörház utca, a mai Fővárosi Közgyűlés helyén álló első pesti sörfőzdéről). A németeken kívül itt csoportosult a balkán felé irányuló kereskedelmet vezénylő görög és szerb polgárság is (tempolmaik, a Szerb templom és a mai Petőfi téri ortodox templom, ma is állnak). A városrész legdélibb része a mai Fővám tér és a Vámház körút környéke volt, amely – ahogy a nevekből is kikövetkeztethető – a királyi városok árumegállító jogából adódó vámszedés helyszíne volt. A mai Corvinus Egyetem épülete volt eredetileg a vámhivatal, a mellette húzódó Sóház utca ennek egykori nevére utal, tekintettel arra, hogy a só volt a legjellemzőbb vámáru.
Ezen a területen építette meg 1909 és 1911 között bérházát Bálint Sándor gazdag téglagyáros (akkoriban az egyik legáltalánosabb befektetési forma volt a bérházépítés). Tervezői Orth Ambrus és Somló Emil (Alpár Ignác sógora), számos más jelentős épület alkotói.
A ma több tucat lakást magában foglaló épület eredendően emeletenként csak három lakást jelentett, amelyek alapterülete 160, 300 (!) és 400 (!!) négyeztméteresek voltak – de hozzá kell tenni, hogy még a 400 m2-es lakásokban is csak a felső középosztály tagjai lakták, nem az igazi vagyonos osztály. A leggazdagabb lakó Beke gázműigazgató volt, aki a "200 pengő fix" korában 2500 pengős jövedelemmel rendelkezett, külön szolgasereg, gépkocsi és motorcsónak (!) állt rendelkezésére (lánya mai napig a ház lakója, csakúgy, mint az építtető Bálint dédunokája).
Akkoriban rendesen bérleményként lakták a lakásokat a tehetős emberek is. A kényelmüket a házmester (rendre felügyelt, béreket szedte be, kisebb megbízatásokat is ellátott), a viceházmester (akinek ingyen szolgálati "lyuk" járt a hátsó udvarban) szolgálták saját személyzetük mellett (akik természetesen nem az első úri lépcsőházban, hanem a hátsó, szűkebb és szegényesebb cselédlépcsőn jártak, amelyben e házban azonban lift is volt – a háborúig). Ez a ház ún. "Grand standing" lakosztályokkal rendelkezett, amelyekhez olyan luxus is járt, mint a vörös szőnyeg a lépcsőházban, illetve a központi porszívó, amelyet a pincéből fali csöveken át üzemeltettek.
Nem csoda, hogy a háznak akkoriban híres lakói is voltak, például Bajor Gizi és férje, az őt és saját magát végül meggyilkoló Germán Tibor gégészfőorvos, Gábor Zsazsa apja, valamint Polgár Tibor zeneszerző, a nagy sikerű korabeli "Gyűlölöm a vadvirágos rétet" c. sláger szerzője. Ma itt lakik Siklós Mária, az új Nemzeti Színház tervezője.
Az irigylésre méltó élet a háborúig zajlott, amelyet szintén tipikus, szomorú történések követtek. A bombázások romba döntötték a ház egy szárnyát, a gyors toldások-foldások még évtizedek után is gondot okoznak a lakóknak. A súlyos lakáshiány és a szocialista társadalom-átrendezés miatt megkezdődött a nagy lakások feladarabolása (szakszerűtlenül természetesen), amit csak a kitelepítések enyhítettek némiképp. A III. és IV. emeletett a BSzKRT foglalta le, dolgozói számára alakított ki otthonokat. Az építtető Bálint család röviddel az államosítások előtt olcsón kiárusította a bérleményeket, így a kisajátítást megúsza, és sajátos módon már akkor társasházzá alakult az épület.
Ernst Múzeum
Budapest VI. kerület
A Nagymező utca elején, a többi XX. század eleji bérpalota között találhatjuk az Ernst-ház 1912-ben emelt impozáns épületet. Nevét építtetőjéről, Ernst Lajos zsidó nagypolgárról kapta, aki már kora ifjúságában elkötelezte magát a műgyűjtés mellett. Tizenöt évesen kezdet bele a kollekció összeállításába, és habár teljesen autodidakta volt, mégis értékes gyűjteményt tudhatott magáénak idővel, olyannyira, hogy a Nemzeti Szalon igazgatójává is vált. Érdekes, hogy a gyűjtésben a történelmi, nem pedig a művészi szempont vezette.A Nagymező utcai ház is a műgyűjtésnek köszönhető: Ernst ugyanis eredendően azzal a céllal építette, hogy kollekciójának otthont adjon. 1909-ben vásárolta meg az akkor e helyütt álló egyemeletes épületet, aminek a helyébe rögtön újat álmodott, ám mivel akkor csak négy emeletet engedélyezett a város, Fodor Gyula ötemeletes tervét egy ideig nem engedélyezték, de később megkezdődhetett az építés. Mivel Ernst gyakorlatias férfiú volt, nem csupán múzeumépületet rendelt, hanem bérlakásokkal és egy földszinti kávézóval egészítette ki a rendelést, hogy ez utóbbiak bérlete fedezze a kiállítóhely költségeit. A kávéház helyett végülis a Tivoli mozi lett kialakítva.
A késő-szecessziós épület egyértelműen a korabeli nagypolgárság ízlését követte. A megrendelő történelem iránti szenvedélye lépten-nyomon megmutatkozik rajta; például a homlokzaton, a bejárat felett Mátyás és Beatrik domborportréi láthatóak. Belépve a lépcsőházon is a reneszánsz stílus érződött, de ma a fehérre meszelt falak ebből semmit sem adnak vissza már. Érdemes azonban felfigyelni a rögtön az ajtó után kétoldalt álló márványpadokra, amelyek igen mutatósak, bár elég hideg ülés esik rajtuk. Továbbhaladva az egykori látogató újabb történelmi mellszobrokat láthatott, amelyekből ma szintén semmi sem maradt. Régen innen közvetlen átjárás is szolgálta a Tivoli moziba.
A tulajdonképpeni múzeumi rész az első emeletet fogalta el, csakúgy, mint jelenleg, akkor azonban egészen más látványt nyújtott. Nagy tér helyett lakásokra emlékeztető osztatokra volt bontva, amelyekben – mint a korabeli polgári otthonokban – voltak elhelyezve a műtárgyak. Tizennégy ilyen helyiség volt: az akkori történelemszeméletnek megfelelően, amely tíz századra osztotta a magyar történelmet, tíz szoba mutatta be az egyes korokból származó kiállítási tárgyakat, négy pedig vendégkiállításoknak adott otthont. Télikert is volt, ám a mai fehér falszíntől eltérően akkoriban erőteljes kék-zöld dominált. Az utcai fronton nyíló négy nagy, érdekes módon kifelé domborodó ablakfelület nem modern kreáció, eredeti tervek szerint rekonstruálták.
A kiállítótér feletti szinteken voltak a lakások, amelyekből 3-4 típust alakítottak ki eredendően. Ma már harmad-harmad részben állami, önkormányzati és magántulajdonban állnak.
Az Ernst Múzeumban ma Derkovits-ösztöndíjasok munkái kerülnek bemutatásra, bár az igazaz megvallva nem túlságosan alkalmas a ház kiállításra.
Diószegi Sámuel Emlékfa
Budapest VIII. kerület
A Diószegi Sámiuel Emlékfa elnevezés aligha ismerős sokaknak Budapesten. Ám ha azt mondom, hogy a VIII. kerületi Fazekas Mihály gyakorló gimnázium méretes udvarán trónoló ugyancsak méretes fáról van szó, akkor már alighanem több ezer ember ismerősként üdvözölné.
A nevezetes növény története is érdekes. Amikor Pest városa még jóval szerényebb volt, a mai Horváth Mihály tér helyén egy tó terpeszkedett, mellette húzták fel a Watzula vendéglőt a városiak szolgálatára. Amikor azonban terjeszkedett a település, a tavat feltöltötték, és létrehozták az akkor Mária Teréziáról elnevezett teret. Hamarosan – Bártczy István polgármester rendeletére – iskola építésébe fogtak; az 1912-re elkészült eredetileg piarista intézmény a mai Fazekas gimnázium. Az építésnek áldozatául esett a vendéglő, amelynek tulajdonosa arra kérte azonban a tervező Balogh Lórándot, hogy legalább a már akkor is száz évnél öregebb fát, amely családi ereklyének számított, hagyja meg épségben. És lőn; az iskola szépen köré épült a sudár akácnak, és újabb száz év viszontagságait élte túl jó egészségben.
A Fazekas gimnázium japán akáca ma 37 méter magas, törzskerülete 320 cm, lombkoronájának kerülete 72 méter. Hivatalosan Diószegi Sámuelről nevezték el.
Legjobb kártyák
Eleven íjász központ
Budapest XVI. kerület
A XVI. kerületben a Veres Péter úttal párhuzamos Margit utca 28-30 szám alatt, a Sashalmi HÉV megállótól nem messze található ez az íjász központ. Egy egykori zokni- és harisnyagyárként működő, 100 éves épületet alakítottak át. A földszinten található az íjász- és vadászbolt, valamint a klubhelyiség, az emeleten kapott helyett az íjász lőtér, edzőterem. A bolt hétfőtől-péntekig 10-18-ig elsősorban a csigás íjak és tartozékaik széles választékával várja az érdeklődőket, de sportreflex és tradicionális íjak valamint különböző felszerelési tárgyak is kaphatók. A bolt mögött a földszinten található a hangulatos klubhelyiség, bárpulttal, asztalokkal, valamint innen vezet a lépcső fel az emeletre az íjász lőtérre (edzőterem). A lőtéren kilenc darab 20m-es lőállást alakítottak ki 4-es és 5-ös bontásban. A lőtér és a klubhelyiség egész évben hétfőtől-péntekig 10-22-ig tart nyitva, télies hónapokban (októbertől-áprilisig) hétvégén is nyitva tartanak. A pályabérlés mellett lehet mindenféle felszerelést is bérelni, különböző bérlet lehetőségek is vannak, illetve rendszeres edzés is van Barta Margit (egyéni EB 8. helyezett, csapat EB bronz és 6. helyezett és VB 5. helyezett) vezetésével. A lőtéren váltócipő használata kötelező!
Billiard Art Club
Budapest IV. kerület
Az Istvántelek (régebben Landler Jenő járműjavító) vasúti megálló tőszomszédságában a járműjavító egykori művházában található ez az igen nagy alapterületű biliárdterem. Számos pool és snooker asztal várják a játékos kedvű vendégeket. Az asztalok elég jó minőségűek, természetesen időre számlázottak, és nem holmi kocsmai érme dobálós asztalok, az árak kedvezőbbek, mint a hasonló helyeken, lehet, hogy egy-két puccosabb hely, mint helyiség színvonalasabb, de az asztalok ugyanolyan jók, és ez a lényeg. Természetesen a biliárdozás közben megéhezett és megszomjazott vendégekre is gondoltak, akik a játék közben rendelhetnek az asztalhoz maguknak egy „bambit”, vagy a játék után a kis pub részben egy jó pofa sör mellett beszélhetik meg a játék menetét és elemezhetik ki a szebb sorozatokat. A biliárdterem mellett széles választékú biliárd szakbolt is található, természetesen szűkebb nyitvatartási idővel.
1045 Budapest, Elem utca 5-7.
Boutique Hotel Bristol**** Budapest
Budapest VIII. kerület
Boutique Hotel Bristol**** Budapest
Budapest üzleti negyedében található az egyik legújabb 4 csillagos budapesti szálloda, a Boutique Hotel Bristol a Keleti pályaudvar mellett. Kiválóan alkalmas rendezvények, konferenciák helyszínéül.
Sashegy természetvédelmi terület
Budapest XI. kerület
Sashegy kopasz feje már gyerekkoromban is mindig Budapestet jelezte, amikor az M1-M7 pályákról hazafelé tartottunk; már akkor is el-elgondolkodtam rajta, hogy a mindig kopárnak és elhagyatottnak látszó csúcsra vajon fel lehet-e mászni, és milyen szép lehet odafentről a kilátás. Nos, fel lehet menni a kilátás pedig valóban pazar.Sashegynek önmagában is regényes története van: a középkorban urasági vadászatok befejező pihenőpontja (már akkor megláttak benne valamit), később a főváros terjeszkedésekor csak a véletlennek köszönhető, hogy nem került beépítésre (a lakóingatlanok különben veszélyesen fojtogatják így is), a bolsevizmus idején katonai létesítménykét volt elzárva (ez persze természetvédelmi szempontból pozitív - leszámítva a most is ott éktelenkedő betonépítmény-maradványokat).
A Sashegy nevet állítólag onnan nyerte, hogy a világháborút követően innen eresztették fel a kivívott szabadságot jelképező sasmadarakat a Vár felé (bár ez eléggé meseszerű történet; ugyan ki foglalkozott a borzasztó pusztulás nyomán épp sasmadarak eregetésével, és egyáltalán, honnan tudtak volna sasokat szerezni? - ettől függetlenül jól hangzó sztori). A '70-es évektől egészen a közelmúltig szabadon látogatható (és garázdálkodható) rét. Legújabban azonban egészen komoly látogatóközpont és tanösvény fogad a rendben tartott kis területen. Ennek persze belépőjegy formában megnyilvánuló ára is van.
Csak nyitva tartási időben látogatható. Nem túl könnyű oda találni, csak egyetlen kis úton, a Tájék utcán át lehet megközelíteni (közben megtekintve a budai villanegyedet is). A viszonylag is területhez képest jelentős nagyságú látogatóközpont fogad (benne az élővilágot bemutató tablókka, kiadványokkal, sőt, még valami filmet is meg lehet tekinteni). Külön személyzet van (bennünket egy kedves, beszédes, fiatal környezetvédelmi mérnökhallgató-lány fogadott), akik kb. 40 perces, 800 méteres a tanösvény túrán körbe vezetnek bennünket.
A túrán bemutatásra kerülnek a különféle növényritkaságok: pl. évezredek óta fix számban itt tanyázó példányok vagy a kizárólag itt fellelhető ún. "endemikus reliktumnak" számító (egyébként teljesen jelentéktelen megjelenéső) nyúlfarkfű. Hallunk az "intruzív" (betolakodó) növényekről (pl. orgona vagy feketefenyő), amelyekkel elszántan küzdenek, és - bár csak szóban, de - bemutatásra kerülnek a fauna különféle hűllői (gyíkok és egy állítólag agresszív, erős, de nem mérgező harapású siklóféle).
A laikus számára legfőbb látványosság a csúcsról kínálkozó páratlan körpanoráma.
Ha valakinek van egy-két üres órája Budán, annak feltétlenül ajánlom ezt a városba beékelődő kicsiny, de nagyon érdekes zöld területet. A BAH-csomóponttól kb. negyed óra alatt ott lehet lenni (8-as busz Korompai utcai megállójánál kell leszállni).
Nyitva tartás: február 27-től október 31-ig; szombaton, vasárnap és kedden 10-18 óráig (nyáron ezeken a napokon 10-kor és 11-kor tanösvénytúrák indulnak, a többi hétköznapi napon is hosszabbított nyitva tartás van egészen nyolc óráig). Teljes árú belépő 2010-ben 700 pénz. Visszatérő látogatók bérletet is válthatnak.
Olasz Kultúrintézet
Budapest VIII. kerület
Az Olasz Kultúrintézet egyszintes, korai klasszicizáló palotája ugyan decens épület, ám ezzel a Palotanegyedben nem szúr különösebben szemet. Rendelkezik azonban egy nem akármilyen történeti jelentőséggel: Magyarország első kőparlamentje volt!Történelmünk során az országgyűlések sok helyen üléseztek (Budán, Rákos mezején, Pozsonyban), de csak 1843-ban merült fel az ötlet, hogy kellene erre a célra egy állandó épületet emelni - az ötletet akkoriban Széchenyi is buzgón pártolta. Hamar tervpályázatot is írtak ki (nyerte Feszl Frigyes a mai Erzsébet térre álmodott elgondolással), ám a forradalom jó időre iktatta a tervet.
Az országgyűlés aztán 1861-ben vette újra elő a sajtó és a közvélemény élénk érdeklődésétől kísérve, Ferenc József pedig végül 1865-ben adta áldását a projektre. Az új pályázatot Ybl Miklós nyerte.
A kiszemelt terület a Nemzeti Múzeum tőszomszédságában álló laktanya helye volt. A mai közprojektekkel összevetve különösen érdekes, hogy a kivitelezés 1865-ben mindössze három hónap (!) alatt megvalósult (igaz, munkások irdatlan serege dolgozott az építkezésen), még az építési engedélyeket is csak utólag tudták a sietség miatt beszerezni. A konstrukció érdekessége, hogy a bútorzat elkészítésére Ybl alkalmatlannak ítélte a magyar asztalosokat, akik - mivel a munkával bécsiek lettek megbízva - dühükben betörték a mester Üllői úti házának ablakait :)
A ház az akkor divatos klasszicista stílusban épült. Három bejárata közül a két szélső vezet a közönség számára létesített karzatokra, a középsőn lehet az előcsarnokon át az ülésterembe jutni. A szóban forgó terem irdatlan méretű (az ember nem is sejtene ilyet a viszonylag kis homlokzat mögött). Eredetileg hosszanti, párhuzamos ülések szolgáltak a 462 képviselő számára (csak az alsóházról van szó, a felsőház a Nemzeti Múzeum nagytermében ülésezett), később ezt patkókra cserélték (ma színházteremnek van berendezve). Elöl, a "színpadon" volt az elnök és az írnokok helye, hátul, fent a "kóruson" pedig az uralkodó páholya. Érdekesség, hogy az építés idején a ház még szomszédok nélkül, magában állt, így oldalra ablakokat terveztek, amelyeket a beépítés után megszüntetve tetőablakot kellett vágni.
1902-ig, a Steindl-féle "nagy" Parlament átadásáig funkcionált, aztán kiállítóhely majd a Székesfehérvári Statisztikai Hivatal épülete lett, 1942-ben pedig ingyen Olaszországnak ajándékozták - így került oda a taljánok kultúrintézete, ahol most nyelvtanítás, filmvetítések, előadások és hasonlók folynak, így ezek kapcsán meg lehet nézni a házat belülről.
Az olasz tulajdonlásnak köszönhetően a szocialista típusú destruktív átalakítások megkímélték, de ettől függetlenül ma nincs igazán jó állapotban, kissé egy harminc éve felújított kultúrházra emlékeztet (leszámítva talán a szép könyvtárat). A bejárat előtt egy, a II. világháború idején Wallenberghez és Rotához hasonlóan zsidókat menekítő olasz diplomata fejszobra látható.
Kőbányai pincerendszer
Budapest X. kerület
A kőbányai pincerendszer Pest egyik legkevésbé ismert, ugyanakkor legkülönlegesebb monumentális érdekessége, amelynek megismerése az alagútrendszeren kívül számos kultúr-, ipar- és helytörténeti érdekességgel bír (utóbbi talán azért is érdekes, mert Kőbánya mondjuk nem tartozik a leginkább ismert kerületek közé).
Sosem értettem korábban, hogy Kőbányát miért hívják épp így. Nos, éppen az alagutak miatt, amelyek célja a XIII. századtól kezdve a kőbányászat volt. Az itt termelt mészkő remek építőanyagnak bizonyult (könnyen fejthető, szép, fagyálló stb.), nem csoda, hogy a kitermelés egyre nőtt; csúcspontját a nagy fővárosi építkezések során érte el a XIX. században, az 1838-as árvíz és a reformkori fellendülés során. Nem is gondolnánk, hogy a belvárost (pl. Lánchíd, Mátyás-templom, Halászbástya, Akadémia, Opera, Citadella, Andrássy úti villák) a X. kerületi kövekből húzták fel, amelyeket ökrös szekéren vontattak a városba a Fehér úton (ez alighanem épp a folytonosan szálló kőporról kapta nevét). A nagy bányászás miatt az 1890-es évekre kimerült, és amúgy is inkább a praktikusabb tégla jött divatba, így a köveket már nem biztosított.
A föld alatti járatok tehát nem azért jöttek létre, hogy pince gyanánt szolgáljanak, hanem a bányászat "melléktermékeként". Az idők során azonban a felszínen szőlőültetvények keletkeztek, és a borászok természetesen ide helyezték el hordóikat, hiszen a barlangok állandó (13-14 fokos) hőmérséklettel és páratartalommal erre kiválóan alkalmasak.
Ahogy bővültek a járatok, elképesztő méretű (33 km hosszú, néhol kétszintes) alagútrendszer alakult ki 180.000 m2-es alapterülettel! A "nagy", összefüggő főrendszeren kívül kisebb, független "bokrok" is kialakultak. Átlagban 10-15 m mély, 6 m széles és 8 m magas vájatokkal rendelkeznek, de lényegesen tágasabb terek is vannak. Habár benne barangolva labirintusszerű, térképen nézve "fésűsen" rendezett (párhuzamos főjáratok derékszögben kiálló mellékjáratokkal). Mivel nem felszíni fejtéssel bányásztak, a területet nem csúfították el; ráadásul kellemes következmény, hogy mivel a kiterjedt tárnák felett statikai okokból építeni nem tudtak, Kőbánya az egyik legtöbb parkkal rendelkező kerület a fővárosban.
Ahogy a filoxéra miatt kipusztultak a szőlők, ugyanakkor az ipari sörtermelés miatt egyre virágzóbbá vált a sörtermelés, Kőbánya alatt is megjelent először bizonyos Schmiedt Péter, majd 1862-től Dreher Antal úr vállalkozása. A pincékben nem csak tárolták, hanem eleinte főzték és érlelték a sört; később azonban a (ma műemléki rangú, Feszl Frigyes által tervezett) gyár a felszínen is terjeszkedett, egészen az ismert dimenziókig. A folyékony kenyér gyártására a pincéken kívül a kiváló minőségű, több helyről is forrásozó víz is alkalmassá tette a helyet, amelyet a fénykorban irdatlan víztározókba emeltek a kutakból. Mára a sörkészítés a technikai fejlődés folytán csak a felszín egy apró területére (a Jászberényi úti kettes telepre) húzóditt vissza.
A háborúban remek óvóhely volt (ma erről az időszakról is van egy kis kiállítás néhány vizes helyiséggel), és haditermelés is folyt itt: a legendák szerint Messerschmitt gépeket is készítettek. A céget aztán '45 után államosították, és itt folyt 1990-ig a Kőbányai sör gyártása.
A rendszerváltás után a sörkészítés leállt, a pince tulajdonjoga az önkormányzatra szállt, amely a mai napig nem tudja hasznosítani; puszta állagmegóvására is csak korlátozott eszközei vannak, emiatt a járatok és az itt található tárgyak omlanak-romlanak, számos ág le is van zárva. A szellőzést több száz szellőző biztosítja (némelyiken keresztül ki is látni a szabadba). Ma leginkább érdeklődőknek mutogatják a járatokat (minden hónap utolsó szombatján), amelyek önmagukban is érdekesek (kivéve mondjuk a gótikus formájúvá faragott "kápolnákat"), de avatott kísérő történeteivel sok újat tudhatunk meg.
A számos kijárat közül az egyik (a Csajkovszkij parknál) az egykori Dreher-villa mellett vezet ki; az épület révén, noha rettenetes állapotban van, sok fantáziával azonban elképzelhetjük az egykori lakók életét - főleg, ha a néhány megmaradt berendezési tárgy (pl. a lenti konyhában álló sütő) segítségével.
A Kőbányai pincerendszer - ha nem is vetekszik mondjuk a lengyel Wieliczka sótárnáival - érdekes látnivalója Pestnek.
Sosem értettem korábban, hogy Kőbányát miért hívják épp így. Nos, éppen az alagutak miatt, amelyek célja a XIII. századtól kezdve a kőbányászat volt. Az itt termelt mészkő remek építőanyagnak bizonyult (könnyen fejthető, szép, fagyálló stb.), nem csoda, hogy a kitermelés egyre nőtt; csúcspontját a nagy fővárosi építkezések során érte el a XIX. században, az 1838-as árvíz és a reformkori fellendülés során. Nem is gondolnánk, hogy a belvárost (pl. Lánchíd, Mátyás-templom, Halászbástya, Akadémia, Opera, Citadella, Andrássy úti villák) a X. kerületi kövekből húzták fel, amelyeket ökrös szekéren vontattak a városba a Fehér úton (ez alighanem épp a folytonosan szálló kőporról kapta nevét). A nagy bányászás miatt az 1890-es évekre kimerült, és amúgy is inkább a praktikusabb tégla jött divatba, így a köveket már nem biztosított.
A föld alatti járatok tehát nem azért jöttek létre, hogy pince gyanánt szolgáljanak, hanem a bányászat "melléktermékeként". Az idők során azonban a felszínen szőlőültetvények keletkeztek, és a borászok természetesen ide helyezték el hordóikat, hiszen a barlangok állandó (13-14 fokos) hőmérséklettel és páratartalommal erre kiválóan alkalmasak.
Ahogy bővültek a járatok, elképesztő méretű (33 km hosszú, néhol kétszintes) alagútrendszer alakult ki 180.000 m2-es alapterülettel! A "nagy", összefüggő főrendszeren kívül kisebb, független "bokrok" is kialakultak. Átlagban 10-15 m mély, 6 m széles és 8 m magas vájatokkal rendelkeznek, de lényegesen tágasabb terek is vannak. Habár benne barangolva labirintusszerű, térképen nézve "fésűsen" rendezett (párhuzamos főjáratok derékszögben kiálló mellékjáratokkal). Mivel nem felszíni fejtéssel bányásztak, a területet nem csúfították el; ráadásul kellemes következmény, hogy mivel a kiterjedt tárnák felett statikai okokból építeni nem tudtak, Kőbánya az egyik legtöbb parkkal rendelkező kerület a fővárosban.
Ahogy a filoxéra miatt kipusztultak a szőlők, ugyanakkor az ipari sörtermelés miatt egyre virágzóbbá vált a sörtermelés, Kőbánya alatt is megjelent először bizonyos Schmiedt Péter, majd 1862-től Dreher Antal úr vállalkozása. A pincékben nem csak tárolták, hanem eleinte főzték és érlelték a sört; később azonban a (ma műemléki rangú, Feszl Frigyes által tervezett) gyár a felszínen is terjeszkedett, egészen az ismert dimenziókig. A folyékony kenyér gyártására a pincéken kívül a kiváló minőségű, több helyről is forrásozó víz is alkalmassá tette a helyet, amelyet a fénykorban irdatlan víztározókba emeltek a kutakból. Mára a sörkészítés a technikai fejlődés folytán csak a felszín egy apró területére (a Jászberényi úti kettes telepre) húzóditt vissza.
A háborúban remek óvóhely volt (ma erről az időszakról is van egy kis kiállítás néhány vizes helyiséggel), és haditermelés is folyt itt: a legendák szerint Messerschmitt gépeket is készítettek. A céget aztán '45 után államosították, és itt folyt 1990-ig a Kőbányai sör gyártása.
A rendszerváltás után a sörkészítés leállt, a pince tulajdonjoga az önkormányzatra szállt, amely a mai napig nem tudja hasznosítani; puszta állagmegóvására is csak korlátozott eszközei vannak, emiatt a járatok és az itt található tárgyak omlanak-romlanak, számos ág le is van zárva. A szellőzést több száz szellőző biztosítja (némelyiken keresztül ki is látni a szabadba). Ma leginkább érdeklődőknek mutogatják a járatokat (minden hónap utolsó szombatján), amelyek önmagukban is érdekesek (kivéve mondjuk a gótikus formájúvá faragott "kápolnákat"), de avatott kísérő történeteivel sok újat tudhatunk meg.
A számos kijárat közül az egyik (a Csajkovszkij parknál) az egykori Dreher-villa mellett vezet ki; az épület révén, noha rettenetes állapotban van, sok fantáziával azonban elképzelhetjük az egykori lakók életét - főleg, ha a néhány megmaradt berendezési tárgy (pl. a lenti konyhában álló sütő) segítségével.
A Kőbányai pincerendszer - ha nem is vetekszik mondjuk a lengyel Wieliczka sótárnáival - érdekes látnivalója Pestnek.
Szent István park
Budapest XIII. kerület
A Szent István park az Újlipótvárosi Dunapart kellemes zöld területe. Eredetileg 1934-35-ben alakították ki, elsősorban a környéken akkoriban tervbe vett új (ma leginkább "Bauhaus"-épületekként ismeretes, leginkább a Dunapark luxusház által képviselt) lakóházak majdani kiszolgálására. Tervezője, Rakovszky Iván grandiózus tervei szerint a Margitsziget pesti ellenpontja lett volna, amivel híd, sőt, egyes elképzelések szerint a Duna lefedése kötötte volna össze! Habár ezek a tervek nem valósultak meg, a park szép és hamar közkedvelt lett. Különlegességei a nagy díszmedencék voltak, amelyek hatásosan tükrözték vissza a szomszédos házak fényeit. Hatalmas gyepfelületei a gyermekek kedvencévé váltak, hiszen első ízben itt lehetett Pesten a fűre lépni! Alighanem ennek tudható be, hogy közönsége túlnyomórészt kisgyerekes anyukákból tevődött össze, de olyan hírességek is kedvelték, mint Móricz Zsigmond vagy a szomszédban lakó Hatvany Lajos.
A kert neve eredendően Rakovszky park volt tervezője után, csak az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus buzgalmában nevezték át Szent István parkra.
A manapság kerítéssel oltalmazott kertet napközben tartják nyitva. A parkban látható Kígyóölő szobor másolat, de eredetije is csak a háborút követően került a kertbe.
A kert neve eredendően Rakovszky park volt tervezője után, csak az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus buzgalmában nevezték át Szent István parkra.
A manapság kerítéssel oltalmazott kertet napközben tartják nyitva. A parkban látható Kígyóölő szobor másolat, de eredetije is csak a háborút követően került a kertbe.
U26 Bisztronómia
Budapest VI. kerület
A Nyugai Pályaudvar mellett, a korábban kormányzati központként megálmodott, később irodaházzá vált üvegkocka épület alján, a tér felé nyíló fronton találjuk ezt az érdekes nevű éttermet. Én korábban, egy döglesztő nyári napon már jártam ott, ittam egy limonádét a teraszon felállított napernyők alatt kókadozva, de akkor különösebb benyomást nem tett rám. Egyetlen dolog maradt meg bennem: a méretes belső térben mobiltelefon-áruda (!) volt, amit meglehetősen furcsa párosításnak tartottam (mint később kiderült, eredetileg az egyik mobiltársaság közösségi helyként kísérletezett ezzel, de nem vált be a terv).Mikor azonban jó fél évvel később, egy rendkívül hideg téli hétköznap delén ebédre újra megjelentem itt, rögtön rájöttem, miért nem figyeltem fel az U26 értékeire: nem kóstoltam meg ugyanis az ételeiket. Az Bisztronómia nagy erőssége ugyanis éppen ez: egyszerű, igényesen elkészített, de az átlegember számára különlegességnek számító ételeket kínál, méghozzá napi menüben, méltányos áron. Érdekesség, hogy a menün kívül á la carte kínálat nincs, este is ugyanez kapható, és egy álló hétig ugyanaz a kínálat van, ami mondjuk a környékbeli irodarabszolgák számára kissé unalmas lehet.
Az étterem maga nagyon tágas, szellős, világos, egyszerű berendezésű: kicsit minimalista-modern, kicsit menzaszerű (jó értelemben véve). A közönség nagyrészt láthatóan fiatal, városi kreatívokból, középvezetőkből áll. A pincérek fiatalemberek, kompetensek, udvariasak, szolgálatkészek, ami sajnos nem mondható el mindenhol.
Amikor mi ott jártunk, a következő választék szerepelt az étlapon, ezek jól mutatják az U26 profilját:
Előétel: csirkeleves, halpástétom golyók, spenótkrémleves, füstös lencsekrém
Főétel: málnaecettel főtt őzragu, sous-vide tarja, bőrös csirkecomb-filé, pepperoncini, spenótos rizottó
Desszert: túrós batyu, epres cream brülé, szilvás lepény.
Alapvetően egyszerű, de remekül elkészített fogások, jó a minőség, kreatív a tálalás. A mennyiség nem tömős, de azért jól lehet lakni. A tetszés szerint összekombinálható menü ára 1600 Ft. És külön meg szeretném említeni a helyben sütött fehér kenyeret!
Kell ennél több egy hétköznapi munkaebédhez?
