Ha Tokaj-vidék, akkor természetesen bor! Habár a környéken és a városban is számos helyen árulnak bort, a minőségi találkozásnak egy igazán hangulatos, egyben patinás helyen itt leljük meg az egyik legmegfelelőbb helyszínét, amely 900 hordójával elsődlegesen ma is működő borászat. A két borkereskedő cég fenntartásában működő pince bejárata a Szent Erzsébet-templom és a vár között félúton nyílik a sétány felől (ki van táblázva, könnyen megtalálható). Csak csoportos látogatás van, amiben kóstoló is benne foglaltatik. A pincét eredetileg is várhoz vájták ki, a mindenkori földesurak birtokában volt. Szerteágazó labirintusok, nemespenész, óriási hordók, értő magyarázat, és persze jó kóstolók. Semmiképp sem hagyható ki!

A vár és a bazilika közötti Szent Erzsébet utcában (26. szám), a Rákóczi-pince lejáratával egy udvarban leljük a teaházat, amely a Sárospatakon egyébként bántóan kevés vendéglátóhely egyik remek példánya. A kisebb, hangulatos, modernebb stílusú vendégteret nyáron terasszal is kiegészítik (bár ilyenkor nagyon sok a szúnyog). A kínálat igen bő, még egy nagyvárosi egységnek is dicséretére válhatna: teázó lévén majd' százféle szálas teából lehet választani, de rengetegféle (bár gyaníthatóan csak porból készített) csokoládéitalt választhatunk; erre a két italféleségre külön itallapot is tartanak! (Más kérdés, hogy a szépen nyomtatott lapba külön kézzel írott fecnit mellékelnek, amelyen az elméleti választékon belüli gyakorlatilag is kapható italok szűkebb kínálatát sorolják fel.) Sokféle édesség is kapható (a nap vége felé nem mindegyik van már), köztük olyan csemegékkel, mint az aszalt gyümölcsök.

A kiszolgálás korrekt, az árak inkább budapesti szintűek, általában elég kevés vendég van. A városban járva érdemes itt felfrissülni (máshol amúgy sem nagyon lehet).

Sárospatak még az ezredfordulón sem volt (finoman szólva) elkényeztetve vendéglátóhelyekkel; étteremből csak felejtőset találhattunk, cukrászdára pedig egészen egyszerűen nem is emlékszem, legfeljebb fagylaltot nyalhattunk az utcán.

Nos, ez a helyzet örvendetesen változott: az Iskolakert mellett, az (egy egyébiránt elég félreeső) Táncsics úton egészen kellemes, már-már európai színvonalú cukrászda nyílott. Az épület csinos, kerthelyisége is van (bár amikor ott jártunk, még nem lehetett kiülni). Személyzettel bőven el van látva: vasárnap legalább öt fiatal(abb) hölgy serénykedett, pedig a vendégek száma ezt a létszámot meg sem közelítette. Sebaj, legalább ide tudtak figyelni ránk ;)

A lényeg természetesen a süteményfelhozatal! E tekintetben sincs szégyellni valója az intézménynek, a felhozatal elég széles, bár érdekes módon olyan alapművek, mint például a dobos torta vagy a francia krémes nem szerepelt benne. Somlóit kértem, ami sajnos elég gyenge közepes minőséget ért el (ha jól éreztem, növényi tejszínhabbal), bár legalább friss volt, rendeléskor készítették. Italból is sokfélét kínálnak, dehát a híres pesti kávéházak szintjét a forma nem éri el (teát például szép teáskészlet helyett üvegbögréből!! kínálnak).

A kritikus észrevételek ellenére a Heitzmann Sárospatakon egészen jó hely, és nyilván sokat fog még fejlődni a jövőben. Örülök, hogy végre be lehet ülni valahová normálisan a városban. És egy fontos pozitívum: az árak a budapestieknek mindössze felét-kétharmadát teszik ki.

Sárospatakon - bár a vendéglátás kezd szépen-lassan fejlődésnek indulni (lásd Heitzmann cukrászda) -, sajnos túl sok jó étkezőhely még nem várja a látogatókat. A Vörös Torony étterem mondjuk már valami, bár azért nem tökéletes. Ahogy erre a nevéből következtethetünk, az egységet a Rákóczi-várban találjuk; ugyan nem konkrétan a Vörös Toronyban, de valóban az egykori kastélykonyhában (ha jól emlékszem, évekkel ezelőtt itt volt berendezve a múzeum középkori konyhája).

Ahogy a név másik részéből szintén következtethetünk, középkori étteremről van szó; ezek azok az inkább a múlt évtizedben keresett nevetséges helyek, ahol giccses módon igyekeznek a reneszánsz időket megidézni. Ennek megfelelően a pincérek jelmezben vannak, a normális tányérok-poharak helyett cseréptálak és kupák kerülnek az asztalra, émelyítő régizene szól a háttérben, és gyerekes díszletek (páncélok, fegyverek) függenek a falakon. A Vörös Toronyban a fogások elnevezései is kötelességszerű gyakorisággal utalnak történelmi személyekre utal (Balassi Bálint menyegzői Étke, Nagyságos Fejedelem kedvenc eledele), de szerencsére a nevetséges szóköltemények ezúttal kimaradtak.

Az ételek maguk egyébként kimondottan jók. A fácánhúsleves ízletes (és ami ritkaság, jó nagy tányérnyi adag), Dobó Katica nyársa sajttal borított egyben sült  pityókával is remek (a sajt főleg), ráadásul nem is értelmetlenül óriási adagok (ahogy az sajnos megintcsak szokás a reneszánsz konyhákon). Az árak elfogadhatók.

Szerencsére van egy normálisabb kis melléktermük (ahol egyébként az értelmetlen díszítések hiánya miatt paradox módon többen férnek el, mint a "nagyteremben") - itt egyébként egy kis kávézó is működik. A személyzet korrekt.

Ha egy jót akarunk enni Sárospatakon, akkor könnyen lehet, hogy a Vörös Torony a legmegfelelőbb választás (főleg, ha egyébként a várba is ellátogatunk). Én azért mondjuk örülnék, ha nem óvodai jelmezek és díszletek között kellene ebédelnem...