Turku (Åbo)
Település ismertető
A szavazás jelenlegi állása:
Turku (Åbo)
Szavazatszám: 11
Hivatalos honlap: www.turku.fi
Leírás [szerkeszt]
A nyugat-finn tengerparton az Aurajoki folyó torkolatánál elhelyezkedő Turku Finnország legöregebb és hosszú ideig legfontosabb városa volt. Eredetileg a "Finnország" szó kizárólag a Turku környéki területet jelentette. A város neve a tǔrgǔ szláv szóból ered, melynek jelentése piatér. Leletek bizonyítják, hogy már a kőkorszakban is lakott település volt, de igazán jelentőssé a XIII. században vált. Turku katedrálisát a 1300-ban szentelték fel, ez volt a turkui püspök, majd érsek székhelye, akinek egész Finnország a fennhatósága alatt állt. Turku volt a középkori Finnország központja, bár nem rendelkezett hivatalos főváros státusszal, mind a hercegek, mind pedig a kormányzók itt rendezték be finnországi rezidenciájukat. Itt alapították meg 1640-ben Finnország első egyetemét, a Turkui Királyi Akadémiát. Amikor Svédország átengedte Finnországot az Orosz Birodalomnak 1809-ben a Finn háború végén a főváros Turku helyett Helsinki lett, Mivel I. Sándor orosz cár úgy gondolta Turku túl messze fekszik Oroszországtól és túlságosan nagy svéd befolyás alatt áll. Mivel a váltás azonban csak 1812-ben lett hivatalos, ezért úgy tartják, hogy 1809 és 1812 között Turku volt a főváros. A Turkuban maradt kormányhivatalok 1827-ben költöztek át Helsinkibe, egy nagy tűzvész után, ami szinte egész Turkut elpusztította. Carl Ludvig Engel német építész tervei alapján építették újjá a várost a tűzvész után. Turku még további 20 évig az ország legnagyobb városa maradt. A történészek "Finnország kapuja Nyugatra" néven emlegetik Turkut, mely napjainkban is Finnország legforgalmasabb tengeri kikötője.
Látnivalók
Turkui vár
Turku (Åbo)

Finnország legnagyobb középkoriból származó épülete és skandinávia egyik legnagyobb középkori kastélya. A kastély egy négyzet alakú, két négyzet alakú kaputoronnyal ellátott középkori vártoronyból és egy reneszánsz épületből áll. A középkori részt 1280-ban kezdték építeni, és teljesen az 1400-as évek elejére készült el. A reneszánsz épület építését a XV. század végén kezdték el, és a XVI. században fejezték be. Habár számos tornya volt a reneszánsz épületet, mégsem erős erődítménynek építették, mint a középkori vártornyot. A reneszánsz korabeli építkezés folyamán nagymértékben átalakították a középkori vártorony belső kialakításait is. Az elkövetkező századokban a kisebb katonai megerősítések révén a vár erős kő kastéllyá vált, és számos ostromot és csatát átélt. A kastély aranykorát a XVI. század közepén III. János svéd király és felesége Jagelló Katalin uralkodása alatt élte. A kastély volt Finnország központja. Erős falai hosszú évszázadokon át börtönként működtek, itt raboskodott például a trónjáról eltávolított Karin Månsdotter királyné 1573-tól 1577-ben bekövetkezett haláláig. 1941-ben a kastély súlyos károkat szenvedett a szovjet bombázások miatt. A renoválást rögtön a háború után elkezdték, és egészen 1987-ig tartott.
Turkui székesegyház
Turku (Åbo)

A város központjában, az Aurajoki folyó közelében elhelyezkedő székesegyház Finnország egyik legjelentősebb történelmi épülete. Eredetileg fából épült a XIII. század végén. 1300-ban szentelték fel, mint a Turkui püspök székhelye és Finnország legfőbb székesegyháza. A XIV. és a XV. század folyamán folyamatosan bővítették, de már főként követ használtak az átépítéseknél. Az 1827-es nagy turkui tűzvészben súlyosan megsérült, de újjáépítették.
Tengerészeti múzeum
Turku (Åbo)

A Aurajoki folyó partján, már majdnem a kikötőnél található a Forum Marinum a turkui tengerészeti múzeum, mely két hatalmas egykori kikötői csarnokban kapott helyet. A két többszintes épületben töviről-hegyire megismerkedhetünk a környék egykori hajóépítő műhelyeinek és mestereinek munkáságával, a finn haditengerészeti, kereskedelmi, halász és utasszállító flotta történelmével és jelenével. Periszkópon keresztül kikukucskálhatunk a múzeum tetején a városra és a kikötőre. Számomra a kiállítás legérdekesebb része, hogy szabadon bejárhatók „a pincétől – a padlásig” a múzeum előtt horgonyzó múzeumhajók. Például:
A Soumen Joutsen (finn hattyú) háromárbocos, fémtörzsű vitorlás hajó, mely 1902-ben épült Franciaországban, St. Nazaire-ben. A Csendes és az Atlanti-óceánon hajózott. 1930-ban vásárolta meg a finn kormány, és a finn haditengerészet iskolahajója volt, és mint ilyen a II. világháború előtt nyolc hosszú óceáni utat tett meg. 1956-tól a finn kereskedelmi hajózási iskola álló iskolahajóként használta, 1991-óta múzeum.
A Karjala korvett, mely 1968-ban épült helsinkiben és a szolgálatba állításakor a finn haditengerészet legnagyobb hadihajója volt, a kor legkorszerűbb fegyverzetével és tűzvezérlésével látták el. Eleinte az őrjáratozó hajórajban szolgált, és Upinniemi-ben állomásozott, majd 1979-ben átvezényelték az ágyúnaszád hajórajba, Pansio-i állomáshellyel, majd végül 1987-től a 6. rakétavető hajórajban szolgált. 1990-ben vonták ki a szolgálatból 2002-óta múzeumhajó.
A Keihässalmi aknarakóhajó a II. világháború után épült, és az első aknarakó hajója volt a finn haditengerészetnek. A 70-es évektől a Finn Haditengerészeti Akadémia kiképzőhajójaként szolgált, majd végül kivonták a szolgálatból, és 1994-óta múzeumhajó.
Szt. Mihály templom
Turku (Åbo)

Szállás
Tuure Bed & Breakfast
Turku (Åbo)

Cím: 20100 Turku, Tuureporinkatu 17 C
Tel. +358 2 2330230
Fax. +358 2 2330247
E-mail: tuure@netti.fi
