Randbøldal (Randboldal)
Látnivalók
Randbøldal Múzeum
Randbøldal (Randboldal)

Billundba menet véletleül találtunk rá erre a kis múzeumra, amely az 1732-1800 között e helyütt álló, akkoriban neves papírgyár egyik melléképületében rendezkedett be (maga a gyár már nincs meg). A múzeum még nem volt nyitva, de egy kedves hölgy ennek ellenére beinvitált, és megmutatott néhány dolgot. A kiállítás voltaképpeni profilja nem derült ki (ha jól értettem, akkor mindig mást mutatnak be, most éppen valami öltözködési- vagy divattárlat nyílik), de van egy műhelyrészük, ahol papírkészítés és szövőszéken szövés folyik, mi ezt nézhettük meg.
Az épület mellett kívül egy kis patak mellett egy különböző, víz által hajtótt gépezeteket felvonultató szabad téri múzeum van.
Márciustól októberig van nyitva (különböző napokon, lásd a honlapot), a belépő 40 DKK
Egyéb
Rindeballe Købmandsgaard (Rindeballe Kobmansgaard)
Randbøldal (Randboldal)

Teljesen véletlenül akadtunk útközben erre a különleges, rendhagyó látnivalóra. A 176-os út mentén, félút felé Billund és Egtved között, Randbøldal közelében, a lakott településen kívül áll ez a régi üzlet, amelynek hajlott korú tulajdonosa az égvilágon szinte mindent árusít az antikvár holmiktól mai mindennapi használati eszközökig. Az üzlet úgy fest, ahogy 100-150 éve bármelyik ugyanilyen üzlet festhetett, tehát remek múzeum is egyben, ahol évtizedes-évszázados reklámplakátokat, dohánytermékeket, képeslapokat, játékokat, lábbeliket és még ki tudja mi mindent találni a zegzugos, többszintes épületben – csak úgy szabadon, jórészt elzáratlanul fogdoshatjuk őket.
A Købmandsgaard (=”kereskedőudvar”) Dánia-szerte kevéssé ismert, ám a környékbeliek büszkesége. Ha a környékre – mondjuk a billundi LEGOLAND parkba – tartunk, feltétlenül érdemes felkeresni! Nyitva H-Szo: 10-17h, V: 10-14h.
