preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload

Ebeltoft

Település ismertető

A szavazás jelenlegi állása:

Eredmény:
1 szavazat

Az Ön véleménye:

Ebeltoft

Szavazatszám: 1

Hivatalos honlap:

Leírás [szerkeszt]

Ebeltoft a Djursland-félsziget hangulatos kisvárosa szép, bár nem kiterjedt óvárossal, és érdekes látnivalókkal. Nyaranta „őrjáratokat”, vagyis kosztümös idegenvezetést tartanak a városban, amelynek során felkeresik és bemutatják a vendégenek az érdekesebb épületeket.

Szerkeszt Új kártya

Látnivalók

Jylland fregatt

Ebeltoft

Eredmény:
A világ leghosszabb fahajója

Ebeltoft kikötőjében páratlan látványosság a Jylland fregatt, illetve a köré épített múzeum. Az egykor hadihajóként szolgált – így vett részt a dánok számára fontos történelmi szereppel bíró 1864-es helgoldandi (az utolsó hagyományos fából épített hajókkal megvívott) győzelemben az Osztrák-Porosz hajók ellen –, később pedig IX. Keresztény király udvari jachtja volt, amellyel az uralkodó tizenkét évig járta Európát kiterjedt családja tagjait látogatva.

Az óriási, 71 méter hosszú és 13 méter széles vízi járművet 1875-ben kezdték építeni, és öt évvel később bocsátották vízre 437 fős személyzettel. A XX. század végén lelkes rajongók aprólékos munkával restaurálták (erről a múzeumban külön filmet nézhetünk meg), és szárazdokkba állítva ma múzeumként szolgál.

Először a hajó mellett felépített múzeumba lépünk be, ahol filmeket, ismertetőket nézhetünk/olvashatunk a hajó életéről, a helgolandi csatáról, a királyi utakról, és különböző kiállított tárgyakat, fegyvereket láthatunk.

A fő attrakció természetesen maga a hajó, amelyet kívül-belül alaposan végigjárhatjuk: a szárazdokkban szemügyre vehetjük a hajótestet az elképesztő méretű hajócsavarral (később ugyanis gőzgépet is építettek bele) és horgonnyal együtt. A fedélzetet és a három szint mindegyikét végigjárva megnézhetjük az ágyúkat, a tiszti kabinokat, a kórházat (ahol panoptikum mutatja be a korabeli amputációt) és az óriási méretű hajófeneket, benne az egykori gőzgép helyével. A pénztárnál egy igen hasznos füzetet kapunk mindenféle információval (például hogy a tengerszint felett 53 méterre magasodó főárbócon ténykedő matrózoknak olykor 30-40 méteres kilengést is el kellett viselniük mindkét irányban, vagy hogy a matrózok többsége nem tudott úszni).

A nyári időszakban minden nap különleges attrakciók várják a vendégeket: két alkalommal vezetett túrát tartanak, kötélverést illetve ágyúlövést láthatunk. Emellett elkötelezett rajongók bejárhatják a hajó mind a 16 szolgálati útját Szentpétervártól a Karib-tengerig (természetesen egy másik hajóval).

A belépő 95 DKK 2009-ben. A hajózás iránt érdeklődők számára feltétlenül ajánlott, egy bő óra alatt végignézhető.

Üvegmúzeum

Ebeltoft

Eredmény:
Modern épület a tengerparton A tengerparton egy modern épületben találjuk ezt a nemztetközi alkotóktól (köztük magyaroktól) mintegy 1500 kortárs üvegműtárgyat bemutató intézményt. A földszinten egy műhelyben a látogató maga is kipróbálhatja az üvegfúvást és -feldolgozást.

Városháza

Ebeltoft

Eredmény:
Kicsi, de szép A középkor végén épület elődje helyére 1789-ben emelték a ma látható hangulatos kis városházát, csúcsidőben minden nap, szezonon kívül hétköznap 11-15h között nézhetünk meg belülről 10 DKK-ért.