Furcsa, hogy egy olyan kis isten háta mögötti városkában, mint Vejen, egyáltalán létezik bármiféle múzeum, pedig valóban létezik. Habár dimenzióiban természetesen elmarad mondjuk a humlebaeki Louisianától, de azért ha erre járunk, és van egy-két óra szabadidőnk, felkereshetjük (már csak azért is, mert egyéb látnivalóvan a helység egyáltalán nem rendelkezik)

A kiállítóhely apropóját a helybéli híres dán képzőművész, Niels Hansen Jacobsen működése szolgáltatta, így természetes, hogy a gyűjtemény legnagyobb részét az ő, illetve szimbolista művészbarátai alkotásai teszik ki. Ezen kívül azonban vannak más festmények is, valamint – ugyancsak Jacobsen agyagmunkáira alapozva – külön kerámiarészleg is.

Nyitvatartás: K-P: 10-16h; Sz: 11-17h. A belépés ingyenes.

Humlebæk alapvetően egy kis porfészek, vagy talán még pontosabb, ha álmos Balaton-parti kis településhez hasonlítanám (az Øresund-szoros egyébként sokszor valóban a magyar tenger benyomását kelti). Hogy ennek ellenére mégis jelentős turistaforgalmat bonyolít, annak egy oka van: a Louisiaina múzeum, amely nem csak Dánia, hanem egész Észak-Európa leggazdagabb modern kori gyűjteménye.

A kiállítóhely valóban nem mindennapi. Már a története is érdekes. Dániában régtől szokás, hogy a vagyonos vállalkozók a köz javára is fordítanak pénzükből – így jött létre a koppenhágai Glyptoteka is a híres dán sörgyáros, a Carlsberg alapítója, Carl Jacobsen jóvoltából, és így határozta el Knud Jensen is hasonló gyűjtemény alapítását is a XX. század közepén. Nemes tervéhez méltó helyszínt keresett: megbízottai hosszú időn át kutatták a dán vidéket, míg végül kikötöttek Humlebækben (hogy miért épp itt, az bizony kérdéses; talán a tenger melletti apró magaslat tetszett meg nekik a lapos országban). Aztán hosszas alkudozás következett a helyi egyházközséggel, amelynek birtokát képezte a kiszemelt terület: végül megállapodtak, hogy a leendő kultúrkomplexum beékelődhet ugyan a helyi temető két része közé, de cserébe gyaloghidat kell létesíteni a két rész között, magasan egy tó felett. Az alkut követően a megrendelő mágnás a Louisiana nevet adta létesítményének, megemlékezve három feleségéről, akiket mind Louisának hívtak.

Az eredmény nem maradt el a nagytarörő tervek mögött: a múzeum valóban párját ritkító kínálattal rendelkezik többek között Warhol, Picasso, Giacometti, Míró, Asger Jorn vagy Hoore műveiből. Az állandó kiállítás mellett ragyogó, nagyon alaposan megszervezett időszakiak is követik egymást például Munch, Dali vagy Max Ernst munkáiból, vagy japán festőktől, estleg a manga képregényekről (remek bevezetővel, kommentárral és rendkívül széles anyaggal). Vannak tudományos-tematikus expozícióik is, én például láttam egy igen érdekeset és tanulságosat a modern várostervezésről, épületekről.

A Louisiana nem csak múzeum, hanem afféle kultúrközpont is: a képzőművészet mellett időről-időre zenei rendezvényeik is vannak (külön előadóteremmel), sőt, a dán családok egész napos programra szoktak ide jönni: hétköznap délelőtt főleg babakocsis anyukák mutatkoznak, de a sokszor késő estig nyitva tartó házban van gyermekrészleg (mindenféle kreatív játékkal és persze LEGO-val), gazdag és színvonalas büfé, ahol ebédidőben svédasztallal várják a vendégeket (bár meglehetősen borsos áron). Van aztán ajándékbolt is, ahol az elképesztően kreatív dán formatervezés mindenféle (néha szellemes) termékével ismerkedhetünk. Egy egész napot eltölthetünk itt, jó időben nagyokat sétálgatva, üldögélve a füvön, járva egyet a tó vagy a tenger partján.

Nekem leginkább azonban mégis maga az épületegyüttes, az azt körülvevő park és a közvetlenül mellette húzódó tengerpart hangulatos együttese tetszik. A kis régi kúria köré épített két új épületszárny két karként öleli körbe a kertet, szintben és alaprajzban annyira változatosan (a természetes domborzathoz igazodva!), hogy a látogató hamar elvétheti a járást – de ez cseppet sem baj, mert a zegzugos, de mégis nyugtató, kellemes múzeumban mindenhol találni érdekes dolgokat. Én legtöbbször azért ruccantam oda (főleg nyáron), hogy ezt a hangulatot élvezhessem. Kedvencem a déli szárny legvégén, a közvetlenül a tenger fölé nyúló-magasodó dizájnos, de roppant egyszerű terem hatalmas ablakokkal (amelyek egyébként is jellemzőek az épületre), ahonnan akár órákig bámulhatunk le a tengerre.

Az infrastruktúra minden igényt kielégít: például a szabadon elvihető összecsukható székek mellett az üzletközpontokban használatos bevásárlókocsikhoz hasonlatos módon „hivatalos” babkocsikat is lehet pénzérme bedobásával kölcsönözni. Mindezt dán mértékkel nem is különösebben drágán, 90 DKK-ért. Nem csoda, hogy a Louisiana parkolójában alig találni parkolóhelyet még hétköznap is...