Az 1370m tengerszint feletti magasságban fekvő Loibl-hágó (németül Loiblpaß, szlovénül Ljubelj), mely egyben osztrák-szlovén határátkelő is, egyike a Karavankák hegyvonulatain áthaladó négy, Karintia déli hágója közül. Ezek a hágók a római kortól mindig is fontos szerepet töltöttek be, jelentős nagyságú kereskedelmi, katonai és zarándok forgalmat bonyolítottak le. Összeköttetést biztosítottak a közép-ausztriai tartományok (Karintia, Salzburg, felső- és alsó-Ausztria) valamint Róma, Velence, Trieszt, az Adria és a nyugat-Balkán között. Azonban nagy jelentősége ellenére a Loibl-hágón főleg téli időkben igencsak nehézkes volt az átkelés, ezért 1560-ban egy 150m hosszú alagutat építettek a mostani hágó helyén, a maga idejében ez az alagút egyedülállónak számított. A XVII. században aztán egy másik, nagyobb alagutat terveztek (a mostani alagút közelébe), mely nagyban megkönnyítette volna az átkelést, azonban az építési költségeket nem tudták előteremteni, így a meglévő alagutat szélesítették ki és alakították át egy 4m széles és 130m hosszú szorossá, valójában ez a mostani Loibl-hágó, mely napjainkban is üzemel. A II. világháború idején, pontosan 1942 szeptemberében a megszállt Ausztria karintiai Gauleitere Dr. Friedrich Rainer SS-Obergruppenführer rendelte el a Loibl-alagút (Loibltunnel) építését. Az 1570m hosszú 1068m tengerszínt feletti magasságban épülő alagút nagyon nagymértékű stratégia jelentőséggel bírt, és nagyon fontos hiányzó kapcsolatot pótolt az észak-déli katonai útvonalon. Az alagutat hadifoglyokkal és koncentrációs táborok foglyaival építették az SS mérnökei. 1943 márciusától a hágótól délre létesített Loibl koncentrációs tábort, majd 1943 nyarától a hágótól északra létesített koncentrációs tábort a Mauthauseni tábor foglyaiból töltötték fel. A kemény munkában valamint a gyakori sziklaomlások következtében 40 fogoly veszítette életét az alagút építése közben. A megsérült, vagy munkára alkalmatlanná vált foglyokat visszaküldték a Mauthauseni táborba, a majdnem biztos halálba. 1943. december 4-én történt meg az áttörés Dr. Friedrich Rainer Gauleiter és más magas rangú SS tisztek jelenlétében. Rá egy évre 1944. december 4.-re készült el annyira az alagút, hogy átmehettek rajta ez első katonai járművek. A mindössze 2x3m keresztmetszetű alagút, csekély átmérője ellenére nagyon fontos katonai összeköttetést biztosított, és a háború végén több ezek, hazafelé tartó német katona köszönhette az alagútnak az életét. 1945. május 7-én szabadultak fel a koncentrációs táborok. A táborok SS parancsnokait Jacob Winkler-t és Walter Briezke-t 1947.november 10.-én kötéláltali halára ítélték. Sigbert Ramsauer-t a tábori orvost 1947. október 10-én az angol hadsereg haditörvényszéke életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, de 1954-ben szabadon engedték, és később egy klagenfurti kórházban praktizált. Dr. Friedrich Rainer karintiai Gauleiterét a nürnbergi perben tanúként hallgatták meg, majd 1947 márciusában átadták Jugoszláviának, Ljubljanában 1947. július 19-én halálra ítélték. Az 1950-es években pletykák kezdtek el keringeni, hogy Rainer mégis életben van. A kommunista Jugoszlávia idején az alagutat lezárták, csak 1950 augusztusában nyitották meg újra. 1966-ban a szűk alagutat kétsávosra szélesítették ki, a kiszélesített új alagút hivatalos átadására 1967. július 1-jén került sor. A régi Loibl-hágót azóta csak turisták használják. A Karavanka autópálya alagút megnyitásával nagymértékben lecsökkent a Loibl-alagút forgalma, azonban a Karavanka-alagút elég borsos árai, valamint a szép szerpentines erdei út látványáért érdemes erre átkelnünk, amennyiben nem annyira sietünk.