Heiligenblut
Település ismertető
A szavazás jelenlegi állása:
Heiligenblut
Szavazatszám: 25
Hivatalos honlap: www.heiligenblut.at
Leírás [szerkeszt]
Ausztria legszebb fekvésű városkájának tartják a majd 3000m magas hegyek tövében megbúvó kis várost Heiligenblut-ot. Kedvelt turista és síparadicsom.
Látnivalók
Plébánia templom
Heiligenblut

Heiligenblut tűhegyes tornyú igen karcsú templomát 1430 és 1483 között admonti szerzetesek építették. Figyelemre méltó a gótikus mennyezete, a gótikus szárnyasoltára Michael Pacher műhelyéből való, és az egyik legszebbnek tartják a világon. A templomban őrzött kis fiolában a hagyományok szerint Krisztus Szent Vérét őrzik, innen származik a városka neve is Heiligenblut (Szentvér). A Szentvérrel teli fiolát a hagyományok szerint a templom altemplomában eltemetett Briccius dán lovag vitte Konstantinápolyból hazájába, de útközben Heiligenblut közelében, a hegyek közt halálát lelte egy hóviharban és lavinában, így a Szentvérrel együtt Heiligenblut-ban maradt. A Szentvér idekerüléséről más legendák is fennmaradtak, illetve a Briccus legendának is sok változata létezik.
Természet
Großglockner Hochalpenstraße
Heiligenblut

A festői környezetben megbúvó Heiligenblut-ot Fusch-hal összekötő csodálatos szerpentines panorámaút igazi autós-motoros paradicsom. 1922-ben merült fel a panoráma-gazdag út megépítésének ötlete az idegenforgalom növelésére. Franz Wallack karintiai mérnököt kérték fel az út megtervezésére, azonban az I. világháborúban elszenvedett veszteségek miatt Ausztriának nem volt meg az építkezéshez szükséges pénz. Az 1929-es gazdasági világválság szorongató helyzetének következtében az út munkahelyteremtő szerepet kapott. Így 1930. augusztus 30-án kezdődött el az a példa nélküli vállalkozás Heiligenbluttól. 1934 nyarán ért el az építkezés a Fuscher Törl-höz. Mivel a költségek nem érték el a tervezetet, Wallack leágazóutat épített az Edelweiß-Spitze-re. Így ez lett a Großglockner Hochalpenstraße 2571m-es legmagasabb pontja. A hatalmas hóviharok, az alacsony hőmérséklet és a nehéz sziklás terep emberfeletti munkát követelt a munkásoktól, ennek ellenére a munkálatok kezdetéhez képest öt évvel később 1935. augusztus 3-án a terveknek megfelelően sikerült megnyitni a havasi utat. Kb. 3200 ember vett részt ezen a monumentális munkán. A munkálatok alatt talált számos ókori és középkori régészeti lelet is bizonyítja, hogy ez az Alpokon átvezető útvonal a korábbi korokban jelentős kereskedelmi forgalmat bonyolított le.
A Schönbrunn-i kastély után Ausztria második leglátogatottabb idegenforgalmi látványossága. A napijegy egy személyautóra 28EUR (2007), ezért cserébe az út megtételét bizonyító az autóra felragasztható matricát is kapunk. A fizetőkapunál 4EUR-ért igényes, 70 oldalas, képes könyvet vehetünk, melyben magyar nyelvű leírás is van. Reggel még nincs forgalom, ezért érdemes minél korábban indulni. Fusch-tól indulva az út mentén számos pihenőhely, kilátó terasz, múzeum, hegyi tó, vízesés található, ahol érdemes kisebb-nagyobb pihenőket tartani. A Fuscher Törl (Fuscher hágó) előtt ágazik el az út az Edelweiß-Spitze-re. Gépjárművel is felmehetünk, de az elágazásnál lévő parkolóból nem túl hosszú gyalogúton is felmászhatunk a gyönyörű körpanorámát nyújtó kilátóhoz. Tovább haladva az úton két alagúton áthaladva juthatunk át a Hochtor-on (magas hágó). A völgybe leérve ágazik el az út Heiligenblut irányába és a Kaiser-Franz-Josefs-Höhe irányába. Csodálatos panoráma úton juthatunk el az alpesi út végére a Kaiser-Franz-Josefs-Höhe-hez. Hatalmas parkolóház, étterem, kilátó és múzeum fogadja a vendégeket. Csodálatos a kilátás a Pasterze gleccserre.
Kaiser-Franz-Josefs-Höhe és a Pasterze
Heiligenblut

A Großglockner Hochalpenstraße alpesi út végén található 2369m-en fekvő csodálatos pihenőhely méltán Ausztria egyik legközkedveltebb idegenforgalmi látványossága. Kicsit túl közkedvelt is. A hatalmas idegenforgalmat kiszolgáló infrastruktúrát igyekeztek az osztrákok úgy létrehozni, hogy a leghatékonyabb, és igényesebb legyen, de közben a lehető legkisebb környezeti változást okozza. A hegyoldalba süllyesztett több emeletes parkolóház várja az odaérkező autóst. A hatalmas kilátó teraszról pazar panoráma tárul elénk. A Glockner-tömb hegyeire köztük a Großglockner-re (3798m) Ausztria legmagasabb hegyére, a Johannisberg-re és a róla lecsúszó 8km hosszú Pasterze gleccserre. A parkolóház fölött található a „Kaiserstein” (császárkő) mely emléket állít annak, hogy 1856-ban I. Ferenc József is eljött idáig. Lemehetünk a Pasterze kőtörmelékkel átitatott gleccserjegére is, vagy végig gyalogosan, vagy a terasz aljából induló Gletscherbahn-nal egy darabig, és onnan még tovább lejjebb gyalog. A gleccserhez vezető úton a különböző években a gleccser magasságát jelző táblákon nagyon jól nyomon követhető a Pasterze drámai zsugorodása, mely a globális felmelegedésből adódik. Veszélyes a gleccser jegére merészkedni, főleg reggel, ezért több tábla is figyelmezteti a turistát, hogy csak a saját felelőségére lépjen rá. Körültekintően és óvatosan ennek ellenére érdeles közelebbről is megcsodálnunk a gleccser hasadékokkal tarkított felszínét. Fent a kilátóterasz közelében mormota és kőszáli kecske rezervátum található. Mind a két fajt a kipusztulás fenyegette, ezért szigorúan védett állatok.
